Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Az egyetemi hallgatóknak minden félév elején hivatalos nyilatkozatot kell tenniük arról a Neptun rendszerében, bejelentkeznek-e az adott félévre vagy halasztanak. Mivel jár a passziváltatás? Fontos kérdésekre válaszolunk.
Mi történik, ha passzív egy egyetemi félév?
Nem kell tantárgyakat teljesíteni, sem vizsgázni, de ösztöndíjra sem jogosultak a hallgatók, ugyanakkor − önköltséges képzés esetében − tandíjat sem kell fizetni.
Hányszor lehet passziváltatni?
A hallgatók több alkalommal szüneteltethetik a tanulmányaikat, de egyhuzamban maximum két félévig, hacsak a felsőoktatási intézmény másképp nem dönt. Az egyetemi-főiskolai tanulmányi szabályzat határozza meg azt is, engedélyezik-e az elsőéveseknek az első, vagyis az őszi félév passziváltatását.
Mi a helyzet a diákigazolvánnyal? Érvényes passzív félévben?
Aki halasztó (passzív), az rendelkezik hallgatói jogviszonnyal, de – aktív hallgatói jogviszonyt igazoló – matricára nem jogosult, ezért nem tud diákigazolványt igényelni, illetve érvényesíteni - ezt az infót több egyetem honlapján is meg lehet találni. Ilyenkor csak az aktuálisan rajta lévő matrica fog számítani, és annak lejártával már nem lesz érvényes diákigazolványotok. Tehát a tavaszi félév esetében, ha passziváltok, március utolsó napjával lejár a diákigazolványotok.
Így áll a szavazás: jelenleg ez az ország legszebb könyvtára
Az ország legszebb könyvtárát, olvasótermét keressük az Eduline-olvasók segítségével: múlt héten indult a szavazás, eddig közel kétezren szavaztak.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.