2010-ben olyan döntést hozott a tajvani kormány, amelyre alighanem a világ összes vezető egyetemén felkapták a fejüket az oktatók. Az ázsiai szigetország vezetői dollármilliárdokat különítettek el arra, hogy a százhatvan tajvani egyetem közül legalább egyet a világ száz legjobb felsőoktatási intézménye közé juttassanak. Egyelőre nem jártak sikerrel. A legutóbbi sanghaji felsőoktatási rangsorban a tajvani nemzeti egyetem még mindig „csak” a 151-200. helyen állt, igaz, több tudományterületen a világ 50-100 legjobb felsőoktatási intézménye között tartják számon, ez pedig nem kis eredmény. Ráadásul az izgalmas − és igen költséges − kísérlet még nem ért véget.
A tajvani nemzeti egyetem története jól példázza, milyen nagy átrendeződés kezdődött meg a nemzetközi felsőoktatási piacon. Bár a legismertebb rangsorok élén még mindig egyesült államokbeli és brit egyetemek állnak, az ázsiai egyetemek egyre jobb helyezéseket szereznek. A QS szakemberei legutóbb például két szingapúri egyetemet is a tizenkét legjobb eredményű felsőoktatási intézmény közé soroltak − amelyek így olyan patinás amerikai egyetemeket előztek meg, mint a Yale vagy a Princeton. A legvonzóbb és legélhetőbb egyetemvárosok listáján Tokió már a második, Szöul a tizedik, de a népszerűség, a helyi karrierlehetőségek, a nemzetközi hallgatók aránya és a megfizethetőség alapján a legjobb huszonöt közé került Hongkong, Szingapúr, Tajpej és a Kiotó-Oszaka-Kobe háromszög is.
Nem csak Tajvan fordít sok pénzt és energiát arra, hogy a felsőoktatása egyre több tehetséges oktatót, kutatót és hallgatót vonzzon: Kína 2020-ra félmillió külföldi hallgatót csábítana az ország felsőoktatási intézményeibe, Japán legalább 300 ezret, Dél-Korea 200 ezret. Sőt a versenybe még olyan államok is bekapcsolódtak, mint például Malajzia, amelynek egyetemein − az ország vezetőinek reményei szerint − 2025-re már több mint 250 ezer külföldi diákot oktatnak majd. Persze szeretnék megtartani saját országuk hallgatóit is, ez pedig átírhatja a felsőoktatási térképet, hiszen például az Egyesült Államok külföldi hallgatóinak kétharmada Ázsiából, főként Kínából, Dél-Koreából és Indiából érkezik.
Persze az ázsiai hallgatók „helyben tartásához” neves oktatók és jó nevű egyetemek kellenek. Nem meglepő, hogy a dollármilliárdokból fejlesztett intézmények mellett egyre több „franchise-egyetem” bukkan fel Ázsiában: a philadelphiai Temple Universitynek például Tokióban van kampusza, míg a manhattani központú New York Universitynek Sanghajban. Utóbbi épületegyüttese alig négy éve nyílt meg, de a folyamatosan emelkedő hallgatói létszám miatt hamarosan bővíteni kell a kampuszt, az új épületekben további kétezer hallgatót tudnak majd fogadni.
A cikk a HVG Campus Plusz kiadványában jelent meg.
Elmosódnak a határok az online és a hagyományos oktatás között, a hallgatók hibrid képzéseken szerzik majd meg a karrierjükhöz passzoló tudást, és jön az új felsőoktatási „szuperhatalom". Tényleg ilyen lesz az egyetem tíz-húsz év múlva?
