Orgiákat is szervezett a miami egyetemi focicsapata

Rendszeresen prostituáltakat rendelt és orgiákat rendezett az egyik legjobb hírű amerikai egyetem futballcsapata – a botrány egyre nagyobb, az intézmény vizsgálatot indított az ügyben.

  • Eduline
„Miután beindult a dolog, egyre fékezhetetlenebbé vált. Csak azt csináltam, amit jónak láttam, nem számoltam a következményekkel” – nyilatkozta a Yahoo Sportsnak Nevin Shapiro, aki húszéves börtönbüntetését tölti csalás miatt. A pilótajáték miatt elítélt vállalkozó a Miami Hurricanes egyik tehetős befektetője volt, ám jóval túllépte hatáskörét, amikor prostituáltakat bérelt, hogy hotelszobákban vagy a saját jachtján szórakoztassák a játékosokat, írja a Daily Mail.

Saját bevallása szerint egy alkalommal 500 dollárt fizetett egy sztriptíztáncosnőnek, hogy vetesse el a gyermekét, amelyet az egyik játékostól várt, az érintettnek pedig nem mondott semmit az ügyről, indoklása szerint „az a hülye még képes lett volna megtartani a gyereket”. A férfi most bosszúból tálalt ki, ugyanis mióta börtönben ül, sok játékos hátat fordított neki. A Miami University amerikaifutball-csapatának nagyon jó híre volt – 1983 óta ötször nyertek a nemzeti bajnokságban -, ami szintén zavarta a férfit. Az év elején a Yale is kénytelen volt magyarázkodni egy hallgatói buli miatt - összefoglalónkat itt olvashatod el.

Shapiro összesen 72 személyt nevezett meg – köztük játékosokat, edzőket, szakembereket –, akik állítása szerint mind részt vettek az általa szervezett összejöveteleken, vagy ajándékokat, pénzt, elektronikai termékeket, illetve ékszereket fogadtak el tőle.  A számlái is alátámasztják állításait, az egyik dokumentum szerint 2002 októberében több mint 1500 dollárt fizetett a South Beachi Mercury Hotelben, miután több szobát is kibérelt játékosainak és barátaiknak. Kapcsolatban állt éjszakai klubokkal és escortügynökségekkel is, de ügyleteit többnyire álnéven, Teddy Dupayként intézte.

Az egyetemi sportcsapatokat összefogó szövetség (NCAA) nyomozást indított az ügyben, amelyben a futballjátékosokon kívül a kosárlabdacsapat tagjait és vezetőit is azzal gyanúsítják, hogy elfogadtak pénzt, illetve más – illegálisnak minősülő – juttatásokat. „Együttműködünk az NCAA-val, vizsgálatot indítottunk az ügyben” – áll a Miami University közleményében.

Ha bebizonyosodik, hogy Shapiro igazat mondott, ez lesz az eddigi legkomolyabb egyetemi botrány. Néhány éve egy másik sportoló keveredett hasonló botrányba, Reggie Bushnak vissza kellett adnia egyik trófeáját, miután kiderült, hogy családja ajándékokat fogadott el az egyetemtől.

eduline
Hozzászólások

A gyerek nem vezethet autót – Hogyan válik a szabadság valódi felelősséggé az iskolában?

A magyar közélet egyik visszatérő problémája, hogy a vitákban hajlamosak vagyunk a másik oldalt nem egyszerűen ellenfélnek, hanem ellenségnek tekinteni. Ez a gondolkodásmód lassan átitatja az oktatásról, a közéletről és a közintézményekről szóló beszélgetéseket is. Pedig a demokrácia lényege éppen az, hogy az egyet nem értés nem zárja ki az együttműködést. A magyar társadalom polgárosodása történelmi léptékben még mindig folyamatban van. A szabadság, az autonómia és a felelősség viszonya sokszor nem stabil kulturális tapasztalat, hanem tanulási folyamat. Ez az oktatásban különösen jól látszik.

A Fidesz szerint sok rászoruló kimaradhat az iskolakezdési támogatásból, Magyar Péter szerint így is több mint a semmi

A Fidesz-frakció szerint több ponton is ellentmond a korábbi ígéreteknek az új, 100 ezer forintos iskolakezdési támogatási rendszer. A párt azt kifogásolja, hogy a jogosultak köre nem átlátható, ezért szerintük sok rászoruló gyerek kimaradhat a támogatásból, miközben olyan családok is megkaphatják, amelyek nem szorulnak rá. Magyar Péter elismerte, hogy nem lesz tökéletes a rendszer, de jobb, mint a semmi.

A 27 nyelvvizsgát szerzett Gaál Ottó szerint „azért nem tanulnak meg tíz év alatt beszélni a gyerekek az iskolában, mert nem jutnak szóhoz”

Bár a diákok az érettségiig akár 1200-1800 nyelvórán is részt vesznek, sokan mégsem jutnak el biztos nyelvtudásig vagy egy középfokú nyelvvizsgáig. Gaál Ottó szerint ennek egyik oka, hogy a tanulók alig szólalnak meg az órákon. A kreatív nyelvtanulás módszerének kidolgozója úgy véli, egy jól begyakorolt, ezer szóból álló aktív szókinccsel le lehet nyűgözni a nyelvvizsgabizottságot, miközben a középiskolai nyelvkönyvek felét egyszerűen ki lehetne hagyni.

Lannert Judithoz kerültek az egyetemeket fenntartó kekvák alapítói jogai

A hétfőn megjelent Magyar Közlönyben közzétett, az állami alapítói joggyakorlókat kijelölő listát most azzal egészítette ki a kormány, hogy az egyetemfenntartó kekvák esetében az oktatási és gyermekügyi miniszter gyakorolja az alapítói jogokat. A közlöny egy másik módosítása alapján a Közép-európai Oktatási Alapítvány mégsem hozzá, hanem Vitézy Dávidhoz került.