Ezek lesznek a legjobb filmek a tévében ma este - itt a mai program
Ha az ajándékokat már átadtátok, és a vacsora is megvolt, némi szaloncukorral feltankolva leülnétek a tévé elé? Megnéztük, milyen filmek közül válogathattok december 24-én. Van köztük olyan, amelyet minden évben megnézhettek, de olyan is, amit tényleg érdemes elcsípni.
Az év legjobb logikai feladványai: 6 fejtörő a bejgli mellé
Idén is rengeteg logikai fejtörőt mutattunk nektek. A legjobbakat kiválogattuk, hogy ha van időtök, karácsonykor is megdolgozhassátok kicsit az agyatokat.
Ezek voltak 2016 legnagyobb tudományos felfedezései
Azt hihetnénk, hogy szörnyű éven vagyunk túl, de a tudományt nem befolyásolja a közhangulat alakulása, bámulatos elérőlépést tett az emberiség.
Kvíz: Mennyire ismered az európai karácsonyi szokásokat?
Valahol a földön esznek, máshol whiskeyt tesznek ki a Mikulásnak, de a legtöbb helyen Jézus Krisztus születése a lényeg.
Tudtad ezeket a karácsonyról?
Jézus Krisztus születésére emlékezik karácsonykor a keresztény világ, a nem keresztények pedig a szeretet ünnepét ülik.
Kínos helyesírási hibák egy képen: az összeset megtalálod?
Csak két mondat, de három hibát is fel lehet fedezni.
Egy nagyon különleges Tolkien-könyvre akadt egy egyetem
Mindössze 1500 példányban nyomták a különleges könyvet, amiből kevés maradt fenn.
A legnehezebb karácsonyi rejtvény: felkészültél rá?
Komoly logikai feladvány egy csomó könnyűsúlyú manóval.
Ünnepi menetrend: Így juthatsz haza az ünnepi bejglihez
Az ünnepeken változik a vasúti menetrend.
Soha nem találnátok ki, mi lett 2016 szava
Idén a szürreálist kiáltották ki az év szavának a Merriam-Webster amerikai angol értelmező szótár szerkesztői, akik szerint 2016-ban a felhasználók rengetegszer kerestek rá a kifejezésre a népszerű lexikon honlapján.
Ezek a legkínosabb helyesírási hibák: a legidegesítőbb bakik listája
Titeket milyen helyesírási hibákkal lehet az őrületbe kergetni?
Átmennél egy gimnáziumi földrajzvizsgán? Kétperces teszt
No, nem Ausztria és Nagy-Britannia fővárosát kell kitalálni, ennél azért nehezebb dolgotok lesz.
Amerikába vitték kosarazni a 16 éves magyar óriást
Bobroczky Róbert már most 230 centiméter magas.
Ütős nyelvtani teszt, csakis bátraknak
Az új helyesírási szabályokból válogattunk nektek egy ínyenceknek való csomagot.
Ezzel a trükkel gyerekjáték fejben számolni
Akár egészen nagy műveleteket el tudsz végezni.
Új elmélettel álltak elő Anne Frankról
A korábbi elmélettel szemben lehetséges, hogy mégsem árulták el az Amszterdamban rejtőzködő Anne Frankot és családját, hanem véletlenül fedezték fel őket a más ügyben nyomozó hatóságok.