Már olyan kevés a végzett informatikus, hogy a cégek inkább maguknak képzik ki őket. Ha ez így folytatódik, előfordulhat, hogy hamarosan nem is lesz értelme egyetemre járni?

Az egyetem már 5–10 éve nem a biztos tudást kínálja. Ebben a helyzetben nagyon felértékelődik az egyéni tanulás. Az ingyenes online kurzusoknak és az interaktív tananyagoknak hála, már tényleg lehet önállóan is tanulni. Amiért még mindig érdemes egyetemet választani, az a rendszerszerű gondolkodás elsajátítása. Az irányított tudás megszerzése sokkal jobban megy önállóan vagy kis csoportban. Arra viszont, hogy megtanuljunk kommunikálni, csapatban dolgozni, vagy bizonyos társadalmi szabályokat elsajátítani, még mindig egy felsőoktatási intézmény a legjobb.

Erre miért nem jók azok a cégek, amelyek már most is a saját igényeik szerint képzik a pályakezdőket?

Pont az informatikában úgy tűnik, hogy jók, mert ott van pénz, és divat is az innováció. Itt jó értelemben vett sablonos tudásokra lehet szert tenni, és nem különböznek egymástól annyira a techcégek, hogy a vállalati struktúrába ne lehessen beilleszkedni. Más, ipari termelő vállalatoknál viszont olyan speciális tudást szereznek meg a hallgatók, ami még azonos szakmán belül sem feltétlenül csereszabatos. Az biztos, hogy a tanulási idő rövidül, és az is biztos, hogy az emberek szakmát váltanak majd az életük során. Egy mostani fiatal legalább négy-öt, nagy valószínűséggel igencsak különböző munkakörben fog dolgozni élete során. S az is nagyon valószínű, hogy ezek egy része még nem is létezik. Most készségeket kell tanulni, erre jó az iskola.

A felsőoktatás azért nem képest gyors változásokra. Van esélye megtartani a szerepét a tudásátadásban, vagy elrohan mellette a világ?

Egyre több egyetem törekszik arra, hogy valamiféle szellemi hátteret, összetartozás-érzést adjon. Látjuk, hogy a kapcsolatok milyen sokat számítanak az életben. Az „okosabb” egyetemek pedig éppen a kapcsolatépítésre játszanak rá, mondván: azok megmaradnak az egyetemi éveken túl is. Az emberek egyébként már most is sokkal inkább hivatkoznak arra, hogy hol tanulnak-tanultak, mint hogy milyen szakot végeztek.

Így lehet, hogy a jövőben már nem is kell papír az érvényesüléshez? És a kapcsolati tőke miatt lesz érdemes tíz év múlva is egyetemet választani?

Ha megnézzük a világ legjobb egyetemeit, azt látjuk, hogy egyrészt hihetetlen vasszigorral kérnek számon bizonyos dolgokat, amellett olyan szellemiséget adnak, ami a későbbi kapcsolatépítés alapja lesz. A jó iskola átadja a hallgatóinak a tanulás képességét is, ez a leghasznosabb tudás. Ha az iskolának ez nagyon jól sikerül, akkor az onnan jövő diákok győztesek lesznek.

Milyen szempontok szerint kellene kiválasztaniuk a diákoknak a megfelelő felsőoktatási intézményt?

A fő probléma, hogy egy fiatal nem tud megalapozott döntést hozni, leginkább városi legendák és mítoszok befolyásolják. Az alapján biztosan nem tud választani, ha az egyetem közzéteszi, mit tanítanak majd a kulturális antropológia második félévében. Valamiféle üzenetet, víziót jobban kellene hordozniuk az egyetemeknek. Nagy gond, hogy nincs víziója a felsőoktatásnak: nagyon régóta nincs már, de most nagyon fájó a hiánya. Még azt sem tisztázzák, mi a küldetésük, a munkaerőpiacra termelnek, vagy intelligens felnőtteket akarnak útjukra bocsátani. A válságkommunikáció helyett most már előremutató üzeneteket kellene megfogalmazniuk az intézményeknek is. Nagyon egyszerűen hangzik, de ha belegondolunk a tizenévesek előtt ömlesztve álló választási lehetőségekbe, akkor jól jönnének ezek a víziók.

Milyen képességekre lesz leginkább szükség a digitális világban?

Például a tanulás képességének megtanulására. Hogyan jöjjenek rá arra, hogy mit kell megtanulniuk. A másik, a logikus rendszer szerinti gondolkodás – ez az, amit a digitális kultúra nagyon széttört. És van még valami, amiben mi magyarok nagyon gyengék vagyunk, az a kíváncsiság. Tanítok internethasználatot is, és többször előfordul, hogy azt mondtam, mindenki írjon be valamit a keresőbe, mire visszakérdeztek: na jó, de mit? Az oktatási rendszerek egyik aktuális problémája, hogy nem kelti fel a természetes kíváncsiságot. Olyan már nincs, hogy valaki beáll egy munkahelyre, és ott ragad húsz évig. Azok a fura fiatalok, akik szétszórtak, nem tudnak koncentrálni, most fejlesztik ki azokat a készségeiket, amelyek átsegítik majd őket a digitális kultúrába. Ők például sokkal jobban tudnak kommunikálni digitális környezetben. A mostani egész napos chatelés a Facebookon gyakorlatilag kulturális felkészülés arra, hogy valaki öt év múlva bármit gond nélkül menedzselni udjon a száz százalékosan digitális világban. Az oktatásnak ebben a mankónak kellene lennie. Itt nagyon komoly intergenerációs problémát látok. Az infokommunikációs eszközök tömege az első olyan, mindent felforgató technika az emberiség történetében, amit minden generáció egyszerre kapott meg. Korábban mindig volt generációs tudásátadás. Az internet huszonöt éven belül terjedt el, így mindenki megkapta, és minden generáció saját választ adott. Az idősebbek nem mondták el, hogy az információ és a tudás között különbség van, az új technológia kényelmes, gyors, látványos, de az értékteremtő vonalat nem emelték ki – eddig. Az intergenerációs párbeszéd hiánya vezetett az idősek és az iskola iránti tisztelet csökkenéséhez is.

Hogyan tovább, elkerülendő a további kudarcokat?

A következő lépés, hogy tanuljunk meg jobban együttműködni. A digitális kultúra legfontosabb eredményét abban látom, hogy automatizáltan tudunk együttműködni, és ilyen még sohasem volt. Az, hogy beüljek egy idegen autójába és elvitessem magam, vagy idegenek házában aludjak, korábban elképzelhetetlen volt. Magyarországon utoljára a reformkorban működött a nagy társadalmi csoportok közötti kommunikáció. Az oktatást én nem látom válságban, de az biztos, hogy szerepkörváltásban van. Az tény, hogy az ipari forradalom korának oktatása ma már nem működik. Valószínűleg megváltozik a szerepe, network központtá, és nem tudásátadó központtá változik. Mindenkinek a saját egyéni készségeitől függ, hogy miként szerzi meg a tudást. Aki már fiatal korában megtapasztalja a családjában a kritikai gondolkodás képességét, az digitális környezetben is kimagasló írástudó is lesz.

Hogyan alakulnak át a munkák, a szakmák? Mi az, aminek nincs jövője?

Nagyon sokszor kihalnak dolgok. A cirkuszos, a bányamérnök és a könyvtáros szakma sem a régi már. Az biztos, hogy az informatikai gondolkodás minden szakmában megjelenik a jövőben, ez nem elkerülhető. Azok a szakmák lesznek menők, ahol adatokkal, információkkal, kontrollal foglalkoznak. Akik jól tudják manipulálni a digitális kultúrát, biztosan lesz munkájuk, néhány éven belül nem fogjuk tudni megkülönböztetni a digitális világot a valóditól. A programozók, a mérnökök, a kontrollinggal foglalkozók nagyon keresettek lesznek, hihetetlen jövőt jósolok a nanotechnológiának is. A másik trend a robotika előretörése: ami automatizálható, azt automatizálni is fogják. IT-projektmenedzserek például nemigen lesznek, az pont nagyon jól automatizálható szakma. Minél kevesebb egy munkában a hozzáadott érték, annál valószínűbb, hogy automatizálni fogják. Az orvos-, a bankár-, a jogászszakmába is nagymértékben betör az automatizmus, ott viszont nem az emberi szereplők lecserélése, hanem a tehermentesítése okán. A rutinfeladatokat a jövőben titkárnők helyett programok végzik majd el, de a mentori feladat, a döntéshozás megmarad. Aki a döntéseket uralja, annak jó lesz.

Pálmai Erika

Ez az interjú a HVG által kiadott Campus Plusz 2016 kiadványban jelent meg.