Felvételi 2014: hány szakot lehet megjelölni a jelentkezési lapon?

Hány képzést jelölhettek meg az e-felvételi rendszerében? Újabb olvasói kérdésre válaszoltunk.

  • Eduline
Fazekas István

Az idén szeretnék felvételizni, összesen nyolc szakot néztem ki. Ezeket mind megjelölhetem az elektronikus jelentkezési lapon?

Már a 2013-as felvételin is érvényes volt az az új szabály, amely alapján a jelentkezők legfeljebb öt szakot jelölhettek meg. Ugyanazon intézmény ugyanazon szakjának állami ösztöndíjas és önköltséges formája egynek számít, ezeket külön sorban kell feltüntetni, tehát maximum tíz sort tölthettek ki. A 2014-es felvételiről itt találjátok legfrissebb cikkeinket.

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.