Felvételi 2024: mit érdemes tudni a sorrendmódosításról?

Ma lejár a felsőoktatási felvételi jelentkezésének határideje, azonban a sorrendmódosításra még egészen nyárig van lehetőségetek, ezért összeszedtük, hogy mit kell tudnotok ezzel kapcsolatban.

Bár azt ma el kell döntenetek, hogy melyik intézménybe és milyen szakra jelentkeztek, a megjelölt helyek sorrendjén egészen július 10-ig tudtok változtatni az E-felvételin keresztül.

A sorrendmódosítást alaposan át kell gondolni, mert erre csak egyszer van lehetőségetek. Abban az esetben, ha ezt már megtettétek, akkor többet nem változtathattok rajta.

Emellett azt is fontos tudnotok, hogy csak a jelentkezéskor megadott szakok sorrendjén módosíthattok, új képzést már nem tudtok megjelölni. Ez alól kivétel, ha egy már meglévő jelentkezési hely finanszírozási párját szeretnétek felvenni. Például, ha megjelöltétek egy képzés állami ösztöndíjas formáját, akkor lehetőségetek van a listátokhoz adni annak a költségtérítéses párját is.

A listán akkor érdemes változtatnotok, ha meggondoltátok magatokat, hogy hova szeretnétek a leginkább felvételt nyerni, illetve akkor, ha az állami ösztöndíjas képzés elé tettétek az önköltséges formát.

Mivel mindenki a listáján szereplő első olyan helyre kerül be, ahol eléri a felvételin meghatározott ponthatárt, ezért jobban jártok, ha a magasabb pontszámú képzéseket teszitek a sorrendetek elejére. Amennyiben az első helyre nem nyertek  felvételt, automatikusan a listán következő szakot veszi figyelembe a rendszer.

 

 

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.