szerző:
Eduline/MTI
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen ezek a 2024-től érvényes pontszámítási szabályok. Mutatjuk, mire kaphattok pluszpontokat.

Tanulmányi pontok számítása

Míg korábban a magyar, matek, történelem és idegen nyelv tárgyak mellett egy legalább két évig tanult természettudományos tantárgy utolsó két (tanult) év végi jegyei, vagy két, legalább egy évig tanult természettudományos tantárgy jegyeit számították be ötödik tárgynak, addig 2024-től ez úgy módosul, hogy az intézmény által képzési területenként meghatározzák, hogy melyik tantárgyat fogadják el – ez a korábbinál egy jóval szélesebb kört jelent.

Intézményi pontok számítása 2024

Ötödik érettségi tárgy

Rengetegen tantárgy közül lehet  választani, a műszaki, informatikai és gazdasági szakoknál ezeket fogadják el: Nemzetiségi nyelv és irodalom, idegen nyelv, latin nyelv, fizika, kémia, biológia,földrajz,ének-zene, vizuális kultúra, testnevelés, filozófia, természettudomány,mozgóképkultúra és médiaismeret, nemzetiségi népismeret, célnyelvi civilizáció, gazdasági ismeretek, honvédelmi alapismeretek, egészségügyi ismeretek, egészségügyi technikai ismeretek, képző- és iparművészeti ismeretek, hang-, film- és színháztechnikai ismeretek, épületgépészeti ismeretek, kohászati ismeretek, távközlési ismeretek, informatikai ismeretek, vegyipari ismeretek, vegyész ismeretek, könnyűipari ismeretek, faipari ismeretek, környezetvédelmi ismeretek, közgazdasági ismeretek, kereskedelmi ismeretek, vendéglátóipari ismeretek, optikai ismeretek, erdészeti és vadgazdálkodási ismeretek, mezőgazdasági ismeretek, Kertészeti és parképítési ismeretek, földmérési ismeretek, élelmiszeripari ismeretek, közművelődési ismeretek, vízügyi ismeretek, honvédelmi ismeretek, bányaművelési ismeretek, gázipari és fluidumkitermelési ismeretek, gépgyártás-technológiai ismeretek, mechatronikai ismeretek, automatikai és elektronikai ismeretek, közlekedésautomatikai ismeretek, magas- és mélyépítési ismeretek, út-, vasút- és hídépítési ismeretek, nyomdaipari technikai ismeretek, kiadványszerkesztési ismeretek, autó- és repülőgép-szerelési ismeretek, vasútgépészeti ismeretek, hajózási technikai ismeretek, irodai ügyviteli ismeretek, idegennyelvű ügyviteli ismeretek, mezőgazdasági és erdészeti gépésztechnikai ismeretek, élelmiszeripari gépésztechnikai ismeretek, közúti és légi közlekedési, szállítmányozási és logisztikai ismeretek, postaforgalmi ismeretek, vasútüzemi közlekedési.

A lista 2024-től négy további tárggyal bővül: digitális kultúra, állampolgári ismeretek, közigazgatási ismeretek, fenntarthatóság. A természettudományi, illetve társadalomtudományi szakoknál van némi eltérés a választható tárgyaknál, ezt itt tudjátok megnézni.

Intézményi pontok számítása

Nyelvtudás

  • nyelvenként B2 (középfokú) komplex: 36 pont, írásbeli vagy szóbeli: 18 pont
  • C1 (felsőfokú)komplex: 50 pont, írásbeli vagy szóbeli: 25 pont
  • idegen nyelvből emelt szinten tett érettségi vizsga: 20 pont
  • idegen nyelvből középszinten tett érettségi vizsga: 15 pont
Érettségi
  • emelt szintű érettségi: 60 pont, ha az eredmény legalább 40%, 20 pont, ha az eredmény legalább 25%, de kevesebb, mint 40%
Esélyegyenlőség
  • hátrányos helyzet: 50 pont
  • fogyatékosság: 50 pont
  • gyermekgondozás: 50 pont
Digitális kompetenciák
  • ICDL/ECDL Base szintű ismeretek: 25 pont
  • ICDL/ECDL Standard szintű ismeretek: 50 pont
  • ICDL/ECDL Advanced szintű ismeretek: 75 pont
  • Digitális kompetenciákból, informatikából emelt szinten tett érettségi vagy felsőoktatási felvételi szakmai vizsga: 50 pont
  • Digitális kompetenciákból, informatikából középszinten tett érettségi vizsga: 30 pont
Felsőoktatási szakképzésben szerzett oklevél: 36 pont
Szakképesítés:
  • a 2020. január 1-jét megelőzően közzétett Országos Képzési Jegyzék szerinti 54-es vagy 55-ös szakmaszámú szakképesítés (szakirányú továbbtanulás esetén, amennyiben nem a szakmai vizsga alapján számították a jelentkező érettségi pontjait): 36 pont
  • középfokú szakképesítést tanúsító oklevélben szereplő szakmai vizsga: 36 pont
  • szakgimnáziumban oktatható szakképesítés szerinti szakképesítés: 36 pont
Versenyeredmények

Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen (OKTV) vagy Szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenyén (SZÉTV) vagy Ágazati és ágazaton kívüli szakmai érettségi vizsgatárgyak Versenyén vagy az Ágazati és ágazaton belüli specializáció szakmai érettségi vizsga- tárgyak versenyén (ÁSZÉV) elért eredmény

  • 1-10. helyezés: 100 pont
  • 11-20. helyezés: 65 pont
  • 21-30. helyezés: 35 pont

Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen (OKTV) elért 1-10. helyezés: (ha nem érettségi tárgyból születik OKTV eredmény): 25 pont

Középiskolai Tudományos Diák- körök Országos Konferenciáján (TUDOK) elért eredmény

  • nagydíjas: 35 pont
  • első díjas: 20 pont

8 éven belül szerzett, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által elismert sportágban Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) által szervezett olimpiai játékokon,1984-től kezdődően a Paralimpián vagy Siketlimpián, a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) által szervezett Sakkolimpián való részvétel: 65 pont

Világ- és Európa-bajnokságon elért legalább 8. helyezés: 35 pont

A korosztályos világ-vagy Európa-bajnokságon, az Universiadén, a Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség (FISU) által szervezett egyetemi világbajnokságon, az Ifjúsági Olimpián elért legalább 6. helyezés: 25 pont

Az adott sportág magyarországi országos sportági szakszövetségének igazolása országos bajnokságon elért legalább 6. helyezés: 15 pont

Diákolimpia országos döntőjében elért legalább 6. helyezés: 10 pont

Országos Művészeti Tanulmányi Versenyen elért eredmény 1-3. helyezés (egyéni versenyzőként): 35 pont

Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyen elért eredmény 1-3. helyezés: 100 pont

Országos Szakmai Tanulmányi Versenyen elért eredmény: 35 pont

Tudományos Diákköri Tanács (TDK) vagy az Országos Tudományos Diák- köri Tanács (OTDK) által szervezett versenyen elért eredmény 1-3. helyezés: 35 pont, különdíj: 20 pont

"Ifjú tudósok” tudományos középiskolai vetélkedőn elért eredmény

  • 1. helyezés: 100 pont
  • 2. helyezés: 65 pont
  • 3. helyezés: 35 pont

Nemzetközi Tudományos Diákolimpián való részvétel: 100 pont

V4-es Közgazdasági Diákolimpián elért eredmény 1-3. helyezés: 50 pont

Országos Szilárd Leó Fizikaversenyen 1-5. helyezés: 80 pont, 6-10. helyezés: 40 pont

Kürschák József Matematikai Tanulóversenyen I.díj: 80 pont, II. díj: 60 pont, III. díj: 40 pont

A BME-hez kötődő jogcímek

Az egyetemen működő szakkollégium által szervezett tanulmányi versenyen 1-6. helyezés: 30 pont,

Az egyetem által szervezett „középiskolai TDK”-n elért 1-3. helyezés: 60 pont, dicséret, különdíj: 30 pont

Az egyetem által szervezettnyári egyetem,tanfolyam eredményes elvégzéséért, az Egyetem által középiskolai (9-12.évfolyamos) tanulóknak meghirdetett tantárgyak eredményes teljesítéséért és a programot lezáró teszt legalább 60%-os teljesítéséért 15 pont jár

Az egyetem Alfa matematika és fizika gyakorlófelületén szervezett matematika pontverseny II/A és II/B kategóriákban (11-12 osztályosok) elért 1-3. helyezés: 30 pont

Legalább négyhónapos vagy legalább 120 órás, bármely felsőoktatási intézmény által szervezett érettségi előkészítő tanfolyamon való részvétel és annak eredményes (legalább 60%-os) teljesítése: 60 pont

Mérnökmisszió Alapítvány és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem által szervezett „REFORMula Challenge innovációs verseny”-en elért 1-3. helyezés: 60 pont, 4. és további helyezés, amennyiben a helyezést elérő csapat a maximálisan szerezhető pontszám legalább 40%-át elérte: 30 pont

Munkatapasztalat

A felvételi eljárást megelőző 10 évben szerzett munkatapasztalat

  • a legalább nyolc hónapot elérő vagy meghaladó, de két évet nem elérő összegzett időtartamú szakirányú munkatapasztalat: 20 pont
  • a legalább két évet elérő vagy meghaladó, de négy évet nem elérő összegzett időtartamú szakirányú munkatapasztalat: 60 pont
  • a négy évet elérő, illetve meghaladó összegzett időtartamú szakirányú munkatapasztalat: 100 pont

A BME az általa meghirdetett alapképzési és osztatlan szakokon egységesen 320 pontos minimumpontot állapít meg. Aki nem ér el legalább ennyi pontot, nem vehető fel az adott szakra.