Mit jelent a kapacitásszám a felvételin és mikor van ennek jelentősége?

Mitől függ, hogy felvesznek-e benneteket a kiszemelt szakra? Egyáltalán honnan tudhatjátok, hogy hányan kerülhetnek be a választott képzésre? Utánajártunk.

  • Tóth Alexandra

Az, hogy felvesznek-e benneteket az általatok megjelölt jelentkezési helyre, a szakra meghatározott ponthatártól, illetve az általatok elért felvételi összpontszámtól függ - írja a Felvi.

A felvételi ponthatárt az adott képzésre jelentkezők felvételi összpontszáma, a jelentkezők által megjelölt jelentkezési sorrend és az adott szakra vonatkozó felvehető szakos kapacitásszám figyelembevételével állapítják meg. Ez a besorolási, illetve a felvételi döntés alapja.

De mit is jelent pontosan a kapacitásszám?

A kapacitásszám az állami ösztöndíjas és az önköltséges hallgatók összlétszáma, vagyis összesen ennyi elsőévest vehet fel az adott felsőoktatási intézmény. Az egyes szakok minimális és maximális kapacitását a Felvi oldalán, az adott képzésnél nézhetitek meg, a mesterképzéseknél külön-külön az ösztöndíjas és az önköltséges képzésre is.

A képen példaként az ELTE kapacitásszámát láthatjátok:

felvi.hu

Itt pedig az ELTE Gazdálkodástudományi Intézet gazdálkodási és menedzsment államilag támogatott, nappali szakának a kapacitásszámát nézhetitek meg - itt egyébként, ahogy írják is, az önköltséges képzéssel együtt adták meg a számot:

felvi.hu

Hol van még szerepe a kapacitásnak?

A ponthatárhúzásnál. Ugyanis, ha a felvehető kapacitásnál többen jelentkeznek egy képzésre, akkor a jelentkezők között rangsorolni kell. Ez pedig azt jelenti, hogy a jogszabályi minimumpontnál - alap- és osztatlan esetén 280 pontnál, felsőoktatási szakképzésnél 240 pontnál, mesterképzésen pedig 50 pontnál - magasabb lesz a ponthatár.

Ahol a jelentkezők száma az intézmény által megadott szakos maximális kapacitásszámot nem éri el, ott az utolsó felvett jelentkező pontszáma lesz a ponthatár, és minden érvényes felvételi pontszámmal rendelkező jelentkező felvehető. 

Fontos, hogy a jelentkezők számát, illetve teljesítményét megismerve a felsőoktatási intézmények dönthetnek úgy, hogy a minőség védelme érdekében a jogszabályi előírásnál magasabban határozzák meg a ponthatárt. Ebben az esetben az is előfordulhat, hogy egy adott szakon, szakképzésben az intézmény nem használja ki a teljes kapacitását.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Könnyebb bejutás, ösztöndíj, nagyobb lemaradás: így kerül a hátrányos helyzetű diákok 89 százaléka a szakképzésbe

Tízből kilenc hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű diák szakképzésben, vagyis technikumban, szakgimnáziumban vagy szakképző iskolában tanul. Közülük valamivel többen járnak szakképző iskolába, ahol három év alatt szerezhetnek szakmát. Az ösztöndíjak és az egyszerűbb bejutás vonzóvá tehetik ezeket a képzéseket, miközben a 2025-ös PISA-mérés szerint a szakképző iskolákban tanuló 15 évesek jelentős része súlyos kompetenciahiánnyal küzd.

Először mértek számítógépes problémamegoldást a PISA-n: mit tud valójában egy jól teljesítő 15 éves?

A PISA 2025-ben először mérte a 15 évesek számítógépes problémamegoldását. A diákoknak többek között adatokat kellett elemezniük, kísérletezniük, valamint számítógépes produktumokat létrehozniuk és javítaniuk. A magyar tanulók ezen az új területen valamivel az OECD-átlag alatt teljesítettek, az egyes iskolatípusok között pedig hatalmas különbségek vannak.

@eduline.hu Mehringer Marci megosztotta a véleményét, tapasztalatait az oktatásról @Mehringer #mehringer #eduline #magyar #fy #magyartiktok ♬ eredeti hang - eduline.hu

Lépjünk ki a tesztmánia bűvköréből: a három lépés, amivel a tanárok megváltoztathatják a világot

Négyévente, amikor nyilvánosságra hozzák a PISA-tesztek legújabb eredményeit, menetrendszerűen beindul a reflexszerű szirénahang. Politikusok, szakértők és a sajtó képviselői egymást túlkiabálva vonják le az „elkerülhetetlen" következtetéseket: szigorítani kell, következetesebbnek kell lenni, több tananyagot kell lenyomni a gyerekek torkán, s több időt kell az iskolapadban kötelező feladatokkal tölteniük. Mindezt úgy tálalják, mintha a PISA-teszt valóban bármi lényegeset megmutatna arról, mi történik az iskolában, vagy hogy mi is az a tanulás valójában. Vélemény.