Idén 63 intézmény 7206 szakára jelentkezhettek a felvételin: itt vannak a részletek

A mostani felvételi eljárásban 63 felsőoktatási intézmény 7206 szakot hirdetett meg, változás, hogy egy emelt szintű érettségi vizsga megléte a feltétele a bekerülésnek - mondta Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti államtitkára szerdán újságíróknak.

  • Eduline/MTI

Összesen 63 felsőoktatási intézmény 7206 szakot hirdetett meg, mindenkinek van miből választania a február 15-i jelentkezési határidőig - mondta.

A felvételi eljárásban a tavalyi szabályokhoz képest egyetlen változás történt: alap és osztatlan képzésben legalább egy emelt szintű érettségi megléte a feltétel. Kivételt ez alól csak azok a képzések jelentenek, ahol a felvételi pontszámot kizárólag a gyakorlati vizsga eredményéből számítják, illetve a felsőfokú végzettséggel rendelkezőknek sem szükséges újból érettségit tenniük - jelezte Schanda Tamás.

 Kitért arra is, hogy a többletpontok számítása során már az első, legalább 45 százalékos emelt szintű érettségiért is jár 50 pont, amennyiben abból számítják az érettségi pontszámot.

A többletpontok rendszere változatlan, a különböző jogcímeken összesen 100 plusz pont szerezhető. A pontszámítás az alap- és osztatlan képzésen, valamint a felsőoktatási szakképzésen 500 pontos rendszerben történik: a tanulmányi és érettségi pontok (maximum 400 pont) mellé különböző jogcímeken legfeljebb 100 többletpont kapható.

Változatlanok a jogszabályban meghatározott minimum ponthatárok is: az alap- és osztatlan mesterképzések esetében 280, a felsőoktatási szakképzéseknél 240, a mesterképzéseknél pedig 50 pont.

A parlamenti államtitkár közölte: az innovációs és technológiai miniszter mint a kormány felsőoktatásért felelős tagja azonban több konkrét szak esetében is rendeletben csökkentette a minimum ponthatárokat. Az előző évihez képest jelentősen, 440-ről 350-re csökkent a ponthatár a jogászképzésben, az igazságügyi igazgatási szakon 424-ről 350-re, a munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási szakon 410-ről 350-re, a nemzetközi gazdálkodás szakon 420-ról 400-ra, a nemzetközi tanulmányok szakon 455-ről 400-ra, gyógyszerész szakon 385 pontról 380-ra,kommunikáció- és médiatudomány szakon 440-ről 400-ra, pszichológián 435-ről 400-ra, a gazdaság- és pénzügy-matematikai elemzés osztatlan képzésben pedig 420-ról 400 pontra szállították le a minimumot - sorolta.

Felhívta a figyelmet ugyanakkor, ez nem jelenti azt, hogy ezzel a pontszámmal már fel is vesznek valakit az adott intézménybe, illetve szakra. Azt, hogy végül milyen eredménnyel lehet bekerülni a képzésre, az határozza meg, hogy a jelentkezők milyen pontszámokat érnek el a folyamat során. A felvételizők közötti rangsor, így a végső, valós felvételi ponthatár az egyéni teljesítmények alapján alakul ki - hangsúlyozta.

Ezeket a dokumentumokat kell feltöltenetek a jelentkezési határidőig

Milyen dokumentumokat pótolhattok a felvételi hiánypótlási időszakában? Itt vannak a legfontosabb infók a dokumentumokról.

Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre.

Hozzászólások

Könnyebb bejutás, ösztöndíj, nagyobb lemaradás: így kerül a hátrányos helyzetű diákok 89 százaléka a szakképzésbe

Tízből kilenc hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű diák szakképzésben, vagyis technikumban, szakgimnáziumban vagy szakképző iskolában tanul. Közülük valamivel többen járnak szakképző iskolába, ahol három év alatt szerezhetnek szakmát. Az ösztöndíjak és az egyszerűbb bejutás vonzóvá tehetik ezeket a képzéseket, miközben a 2025-ös PISA-mérés szerint a szakképző iskolákban tanuló 15 évesek jelentős része súlyos kompetenciahiánnyal küzd.

Először mértek számítógépes problémamegoldást a PISA-n: mit tud valójában egy jól teljesítő 15 éves?

A PISA 2025-ben először mérte a 15 évesek számítógépes problémamegoldását. A diákoknak többek között adatokat kellett elemezniük, kísérletezniük, valamint számítógépes produktumokat létrehozniuk és javítaniuk. A magyar tanulók ezen az új területen valamivel az OECD-átlag alatt teljesítettek, az egyes iskolatípusok között pedig hatalmas különbségek vannak.

@eduline.hu Mehringer Marci megosztotta a véleményét, tapasztalatait az oktatásról @Mehringer #mehringer #eduline #magyar #fy #magyartiktok ♬ eredeti hang - eduline.hu

Lépjünk ki a tesztmánia bűvköréből: a három lépés, amivel a tanárok megváltoztathatják a világot

Négyévente, amikor nyilvánosságra hozzák a PISA-tesztek legújabb eredményeit, menetrendszerűen beindul a reflexszerű szirénahang. Politikusok, szakértők és a sajtó képviselői egymást túlkiabálva vonják le az „elkerülhetetlen" következtetéseket: szigorítani kell, következetesebbnek kell lenni, több tananyagot kell lenyomni a gyerekek torkán, s több időt kell az iskolapadban kötelező feladatokkal tölteniük. Mindezt úgy tálalják, mintha a PISA-teszt valóban bármi lényegeset megmutatna arról, mi történik az iskolában, vagy hogy mi is az a tanulás valójában. Vélemény.