Elég kedvező esszétémákat kaptak az érettségizők – Károly Róbert az egyik kedvence a diákoknak a szaktanár szerint

Kedvező esszétémákat kaptak az érettségizők a történelemérettségi második részében a szaktanár szerint. A céhekről és Károly Róbert uralkodásáról szóló feladatok különösen jól ismert témák, de a német terjeszkedésnél volt egy fontos szűkítés, amire figyelni kellett.

A töriérettségi II. részénél a diákoknak egy rövid és egy hosszú esszét kell írniuk. A rövidnek az egyetemes, a hosszúnak pedig a magyar történelemhez kell kapcsolódniuk.

Az érettségizők az alábbi esszétémák közül választhatnak:

  • A céhek (rövid)
  • Németország terjeszkedése 1938-ban (rövid)

vagy

  • I. Károly uralkodása (hosszú)
  • A Rákosi-diktatúra (hosszú)

Az Eduline-nak nyilatkozó töritanár szerint a feladatok összességében diákbarátnak mondhatók. A céhekről és a középkori városokról például sok szó esik a tananyagban, és a megadott források is jól segítik a válaszadást.

A Németországhoz kapcsolódó esszénél azonban van egy fontos csavar: „Figyelni kell arra, hogy csak az 1938-as terjeszkedésekről kell írni. Aki sokat tanult, annak éppen az lehet a nehéz, hogy ne írjon többet ennél” – hívta fel a figyelmet.

A hosszú esszék közül I. Károly uralkodása kifejezetten népszerű témának számít a diákok körében. A szaktanár szerint ez az egyik kedvenc téma és szokszor találkozott már jól felépített, „didaktikus” kidolgozásokkal a saját iskolájában és máshol is.

A másik opció, a Rákosi-diktatúra, szintén kedvező választás lehetett, mivel ez a téma általában közvetlenül az érettségi előtt kerül sorra a tananyagban, így még friss a diákok fejében.

A tanár szerint a siker kulcsa ezúttal is az alapokban rejlik:

Nagyon fontos, hogy a diákok megfelelően használják a szakkifejezéseket, és jól építsék be a forrásokat a válaszukba.

A szaktanári véleményt a feladatokról itt olvashatjátok.

Töriérettségi 2026
- Honfoglalás, Kádár kultúrpolitikája, középkori egyház - ilyen feladatokat kaptak az érettségizők töriből
- Rákosi-diktatúra, céhek és I. Károly uralkodása – ilyen esszétémákat kaptak az érettségizők történelemből
- „A kommunizmusról mindig szokott lenni egy feladat” - ilyennek látja a szaktanár a középszintű töriérettségi első felét
- Elég kedvező esszétémákat kaptak az érettségizők – Károly Róbert az egyik kedvence a diákoknak a szaktanár szerint
- Rákosi, Kádár, Hitler – az idei történelemérettségin a korábbiakhoz képest nagyobb fókuszt kapott a diktatúrák működése
- Itt vannak a középszintű töriérettségi első részének nem hivatalos megoldásai
- Mutatjuk a középszintű töriérettségi rövid esszéinek nem hivatalos megoldásait
- Mutatjuk a középszintű töriérettségi hosszú esszéinek nem hivatalos megoldásait
- „Tudtam, hogy nem lesz Mohács, az túl könnyű lett volna” – Így látták a diákok a középszintű történelemérettségit
- „Önhibájukon kívül a legjobbak is veszíthetnek 4-5 pontot” – szaktanár értékelte a középszintű töriérettségit
- Hiba volt a középszintű töriérettségi egyik feladatában
- „Lexikális tudást alig kértek számon, inkább a szövegértésen volt a hangsúly” - így értékelik a feladatokat az emelt szinten vizsgázók történelemből
- Nem volt egyértelmű megoldása a töriérettségi egyik feladatának a szaktanár szerint

A töriérettségiről szóló tudósításunkat itt követhetitek:

Ma a töriérettségivel folytatjuk - kövessétek velünk élőben az Eduline-on

A magyar és a matek után 9 órakor a történelemmel folytatódik a tavaszi érettségi. Ma 71 504-en érettségiznek középszinten, 8273-an pedig emelt szinten történelemből az Oktatási Hivatal közlése szerint. A mai történelem érettségi nap szakmai támogatását, köszönjük az Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetemnek.

Hozzászólások

Pilz Olivér is tankerületi vezető lett

Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.