#érettségi 2026


Megvannak az érettségi hivatalos eredményei: magyarból romlottak, töriből javultak az átlagok

Könnyebb töri, nehezebb magyar és szinte változatlan matek – nagyjából így foglalhatók össze a 2026-os érettségi eredményei. Magyarból középszinten több mint három százalékponttal csökkent az országos átlag, történelemből viszont csaknem ugyanennyivel nőtt. Matekból és angolból alig változtak az eredmények 2025-höz képest, emelt szinten pedig több tárgynál éppen ellentétes trend rajzolódott ki.











„Nem a bejutás a nehéz, hanem a bennmaradás” – egyre gyengébb fizikatudással érkeznek az egyetemre a műszaki hallgatók

Sok diák már tizedik osztály után nem tanul fizikát, a középiskolák pedig inkább a felvételi pontszám maximalizálására készítenek fel, mint a valódi tudás megszerzésére – mondta Dr. Tevesz Gábor, a BME Villamosmérnöki és Informatikai Karának címzetes egyetemi tanára az Eduline-nak, akivel a közép-és emelt szintű fizikaérettségi kapcsán beszélgettünk.







A kémiával folytatódik az érettségi: itt vannak a legfontosabb tudnivalók

Az orvosi szakokra jelentkező diákoknak a biológia mellett emelt szinten kémia- vagy fizikaérettségit is kell tenniük. A kémiaérettségin elvárt eredmény azonban nagymértékben függ a biológiaérettségi teljesítményétől: minél magasabb pontszámot ér el a vizsgázó biológiából, annál nagyobb mozgástér nyílik a kémia esetében. Ugyanakkor a felvételi biztos sikerességéhez itt is nagy valószínűséggel legalább 60-70 százalékos eredmény elérése szükséges.