Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Nem akármilyen számológépet lehet bevinni a matekérettségire akár közép, akár emelt szinten vizsgáztok.
Az Oktatási Hivatal tájékoztatása szerint a matekérettségin csak olyan számológépet használhattok, ami nem alkalmas adatok tárolására. Ha még a vizsga előtt szeretnétek számológépet venni, akkor erre mindenképpen figyeljetek.
Ezen kívül az írásbelin használhattok függvénytáblázatot, és feltétlen vigyetek magatokkal körzőt, vonalzót és szögmérőt, mert a geometriai példáknál szükség lehet rájuk.
Ha pedig gyakorolni szeretnétek, töltsétek ki a Studium Generale próbaérettségijét matekból.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.