#Egyéb




Tényleg teljesen átírták az egyetemi felvételi szabályait, eltűntek a népszerű szakok előzetes ponthatárai

Nem verte nagydobra az innovációs minisztérium, de a felvételi tájékoztatóból egyértelműen kiderül: idén nem húznak központi, előzetes ponthatárokat azon a negyven népszerű szakon, amelyeken eddig csak a viszonylag magas pontszámú jelentkezők szerezhettek állami ösztöndíjas helyet. Vannak viszont „keretszámok”: a jelentkezők megnézhetik, a különböző képzési területeken összesen hány államilag támogatott hely van.









Enyhe betegségekről nem kell orvosi papír, az egyik pomázi iskolában mostantól akármennyi napot igazolhatnak a szülők

Ezentúl nem maximálják a szülők által igazolható napok számát – így döntött az egyik pomázi iskola. Máshol ennél jóval szigorúbbak a szabályok, a legenyhébb – nemhogy orvosi kezelést, de vizsgálatot sem igénylő – tünetekről is orvosi igazolást kell vinni. Nem véletlen, hogy a gyermekorvosok évek óta kérik az iskolákat és az oktatásirányítást, számolják fel az „igazolásgyárat”, amely éppen a gyógyítástól veszi el az időt.