Pert indítottak a seattle-i iskolák a közösségi média okozta mentális károk miatt

A seattle-i állami iskolák pert indítottak a technológiai óriáscégek ellen - levelet kapott a Facebook, a Google, a TikTok és a Snapchat tulajdonosa is.

  • Eduline

A kereset szerint a cégek célzottan úgy tervezték termékeiket, hogy a fiatalokat rászoktassák a platformjaik használatára, és ezzel mentálhigiénés válságot idéztek elő.

A mentálhigiénés problémákkal küzdő diákok rosszabbul teljesítenek az iskolákban. Szerintük komoly lépéseket tenni a tünetek azonosítására és kezelésére a tanárok és szakemberek bevonásával, valamint forrást kell előteremteni arra is, hogy felhívják a diákok figyelmét a szociális média veszélyeire - írták a dokumentumban.

A Facebook-tulajdonos Meta erre reagálva egy e-mailes állásfoglalásban kijelentette: több mint 30 eszközt fejlesztett ki a tizenévesek és családtagjaik támogatására, és továbbra is szorosan együttműködik a szakértőkkel, a politikai döntéshozókkal és a szülőkkel.

A Google azt mondta, hogy jelentős összegeket fektetett be a gyerekek biztonságos élményeinek megteremtésébe a platformjain, és erős védelmet és célzott funkciókat vezetett be az érdekükben. A Snap állásfoglalása szerint szorosan együttműködik számos mentálhigiénés szervezettel, hogy alkalmazáson belüli eszközöket és erőforrásokat biztosítson a felhasználók számára, és hogy a "közösség jóléte a legfontosabb prioritás". A Tiktok nem válaszolt azonnal a Reuters megkeresésére.

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.