Rekordra számítanak idén az Educatio szervezői

A kiállítás szombatig lesz nyitva, minden nap 9:30 órától 17 óráig. A részvétel idén is ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

  • Eduline

A Kulturális és Innovációs Minisztérium, az Oktatási Hivatal és a HÖOK rendezvényére idén várhatóan rekordszámú látogatói regisztráció érkezik – közölte Budai Marcell, a HÖOK kommunikációs vezetője már az esemény első napján.

Az első napon egyébként 15 ezer diák vett részt a kiállításon - közölték a szervezők.

A csütörtöktől szombatig tartó, Hungexpón megrendezett kiállításon magyar és külföldi egyetemek, főiskolák mellett például nyelviskolák, tankönyvkiadók is bemutatkoznak.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.