Zsebkalauz egyetemistáknak: 5 csendes hely tanuláshoz
Komoly segítség lesz ez azok számára, akik csendes tanulásra alkalmas helyre vágynak Budapesten. Most olyan helyeket mutatunk be, ahol egyedül vagy akár többen is nyugodtan összeülhettek tanulni.
Komoly segítség lesz ez azok számára, akik csendes tanulásra alkalmas helyre vágynak Budapesten. Most olyan helyeket mutatunk be, ahol egyedül vagy akár többen is nyugodtan összeülhettek tanulni.
A Momentum EP-képviselője a pénteki határidő kapcsán a Facebookon üzent a pedagógusoknak.
Az írásbeli vizsgák kevesebb mint három hét múlva kezdődnek, a szóbelik viszont csak novemberben.
Székács Linda
Péntekig dönthetnek a pedagógusok, hogy elfogadják-e a státusztörvény szerinti új jogviszonyt. Sokan több évtizedes munkájukat fogják otthagyni a feltételek miatt.
Egy 17 éves gimnazista nyitott tüzet iskolatársaira a Dél-Karolina-i Columbia városában, amit egy évekkel ezelőtti konfliktus válthatott ki.
Vizsgálatot követeltek a hallgatók, miután megtudták, hogy az ELTE külföldiek számára látogatható Summer University négyhetes programján két amerikai fehér nacionalista is részt vett.
Tizennyolc együttest előzött meg a Debreceni Egyetem zeneművészeti karának leánykara.
A 18-35 közötti fiatalok 63 százaléka anyagi szempontból bizonytalannak érzi a jövőjét.
Az ombudsmanhoz egy civil szervezet fordult, mert a péceli óvodákat egy napra be kellett zárni a dolgozók polgári engedetlenségi akciója miatt.
Az Oscar-díjas színész ma ünnepli 55. születésnapját, ennek alkalmából készítettünk róla egy tesztet. Ti mennyire ismeritek a színészt?
Tornyos Kata
A műegyetemi kutató cikkét a tetraéderekről a neves Mathematical Intelligencer szaklapban publikálták, amelyben korábban a Rubik-kockáról is megjelent cikk.
Tornyos Kata
Szeptember 27-én kezdődik az a per a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságán, amit hat portugál fiatal indított az Európai Unió tagállamai, Norvégia, Oroszország, Svájc, az Egyesült Királyság és Törökország ellen.
Az egyetemek többsége idén sem számol az őszi szünettel - ez derült ki a körképünkből, melynek során azt próbáltuk összegyűjteni, hogy a 2023/24-es félévben mikor lesz az őszi tanítási szünet a felsőoktatási intézményekben.
Székács Linda
Egy hónap múlva, október 23-án kezdetét veszi Magyarország első, alternatív oktatási népszavazása, a 7IGEN, amin a hagyományos szavazástól eltérően a korhatár is megváltozik.
Pankotai Lili a diáktüntetésekről és a TASZ-tól kapott díjáról beszélt az RTL Reggeliben.
Tornyos Kata
Egyre kecsegtetőbb a történelemtanári továbbképzés, főleg ha az oktatás egy négycsillagos szállodában történik.
Két hónapra visszamenőleg is igényelhetitek. Mutatjuk a részleteket.
Székács Linda
Többször is gyilkosságra utaló és rasszista kijelentéseket tett.
Eduline/MTI
Hiába magasabb a nettó átlagkereset, a bérek továbbra is kevesebbet érnek, mint egy évvel ezelőtt.
Eduline/MTI
Oroszország támadását követően a legtöbb ukrán iskolában áttértek az online oktatásra, az idei tanévtől azonban számos intézmény visszatért a személyes, de nem feltétlenül tantermi tanításra.
Tornyos Kata