Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Többször is gyilkosságra utaló és rasszista kijelentéseket tett.
Emberölés előkészületének bűntette miatt vádat emelt a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség egy 16 éves fiú ellen, aki tavaly ősszel egyik osztálytársa megölésére készült - közölte a vádhatóság hétfőn.
A vádirat szerint a középiskolás fiút 2022. októberében vették őrizetbe, miután többször is rasszista kijelentéseket tett és kijelentette, hogy gyilkosságra készül.
A fiú különös érdeklődést mutatott a II. világháború, azon belül is Hitler és a nácizmus eszméi iránt. 2022 szeptemberében pedig vásárolt is egy nyolc centiméter pengehosszúságú zsebkést, mindkét oldalán horogkereszttel.
A fiú az ismerőseinek kivégzést bemutató, iszlám állammal kapcsolatos videókat is mutogatott, majd azt mondta, hogy ugyanazt akarja megcsinálni zsidó, feketebőrű, "húzott szemű" és roma származású emberekkel, és egy "halállistát" is készített arról, hogy egy iskolai mézárlás során kiket szeretne meggyilkolni. Ezen a tanárai, és az osztálytársai nevei szerepeltek, köztük annak az osztálytársának a neve, akivel korábban konfliktusba került amiatt, mert az arra kérte, hogy ne tegyen rasszista kijelentéseket.
Sőt, miután az osztályfőnöke egy sorozatgyilkosos történetről beszélt, a vádlott azt is kijelentette egy osztálytársa előtt, hogy ő is sorozatgyilkos lesz. Ezt követően egy nemzetközi szélsőjobboldali, neonáci internetes csatornán angol nyelven arról beszélt, hogy a következő nap megöli antirasszista osztálytársát Magyarországon, és erről megpróbál fényképeket és videót is készíteni.
A bűncselekmény végül nem történt meg, mert a rendőrség a középiskolást még aznap éjjel őrizetbe vette.
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.
Csehországban ez az arány közel kétszer ekkora.
Megjelentek a Közszolgállás oldalán a szakképzési centrumok főigazgatói pályázatai. A jelentkezőknek kevesebb mint egy hónapjuk van arra, hogy benyújtsák a pályázatukat.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
A minisztérium az oktatás több területén is kíváncsi arra, mi működik jól a mindennapokban, mi okozza a legnagyobb nehézséget, és hol van leginkább szükség változásra.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is.