Metróállomásokon indult meg a tanév Harkivban

Oroszország támadását követően a legtöbb ukrán iskolában áttértek az online oktatásra, az idei tanévtől azonban számos intézmény visszatért a személyes, de nem feltétlenül tantermi tanításra.

  • Tornyos Kata

A Kelet-Ukrajnai városban idén részben visszatértek a személyes oktatáshoz, azonban nem szokványos módon, hanem a föld alatt kezdődött meg a tanév – derül ki a Szabad Európa riportjából.

"Őszintén szólva személyesen szeretnék iskolába járni, nem pedig online" – mondta egy nyolcadik osztályos diák. Heti kétszer három órában fognak ilyen módon tanulni a gyerekek, a többi tanórát pedig továbbra is online formában valósítják meg.

Harkiv továbbra is az orosz invázió egyik célpontja, ezért terelik a diákokat a metróállomásokra, ahol zajlanak a tantermek kialakítása. "Iskolapadokat, interaktív táblát és wifit is telepítenek ide, tanárok és pszichológusok is jelen lesznek." – részletezte egy metróállomás-vezető.

 

 

 

Hozzászólások

Rohamtempóban, tanítási időben kellett véleményezni a tankerületi igazgatói pályázatokat – a PDSZ mellett egy diákmozgalom is tiltakozik

Volt, ahol a tantestületnek és az iskolában dolgozóknak mindössze egy napjuk volt arra, hogy átnézzék a tankerületi igazgatói pályázatokat, véleményt pedig csak egy szűk, előre meghatározott időintervallumban nyilváníthattak. Mivel ez tanítási időre esett, több pedagógusnak lehetősége sem volt részt venni a véleményezésben. Az ADOM Diákmozgalom szerint ilyen körülmények között nem lehetett érdemben véleményt mondani a pályázatokról.

Új munkahely, kevesebb fizetés: sürgős törvénymódosítást és garantált béreket követel a PDSZ

Nehéz helyzetbe került sok pedagógus, aki munkahelyet váltott a nyáron, mert sokan a korábbiakhoz képest kevesebb fizetést kaptak – hívta fel a problémára a figyelmet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Ezen kívül azt is kiemelték, hogy a NOKS-és egyéb munkakörben dolgozók fizetésemelése kapcsán még nincsenek konkrét határidők, ezért, ha szükséges lesz, akkor sztrájkolni fognak.