#Egyéb

Videó: senki nem választotta szét a verekedő általános iskolásokat

Arcsérülései miatt kórházba kellett szállítani azt a 13 éves amerikai diákot, aki néhány napja verekedett össze egyik osztálytársával. Bár a verekedést többen végignézték, egyikük sem próbálta szétválasztani a két lányt, sőt újabb pofonokra és ütésekre biztatták őket. Az egyik általános iskolás mobiltelefonjával felvette a jelenetet, és azonnal feltöltötte a YouTube-ra.


Pokorni: nagy fordulat előtt áll a magyar felsőoktatás

Átalakítja és megrostálja a magyar felsőoktatást az a fordulat, amely előtt áll - hangoztatta Pokorni Zoltán fideszes parlamenti képviselő, az Országgyűlés oktatási, tudományos és kutatási bizottságának elnöke a győri Széchenyi István Egyetem szerdai rendezvényén.













Nagy bajban van a Zeneakadémia: megszűnik egy tanszék, kevesebb lesz az óra

Valóban súlyos anyagi gondokkal küzd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, miután finanszírozásából 228 millió forintot zárolt a fenntartó Nemzeti Erőforrás Minisztérium. Egy ilyen mértékű megvonás rendkívül drámai hatású - mondta Batta András, a Zeneakadémia rektora, aki szerint nem gazdálkodnak felelőtlenül, hanem egyszerűen kevés a támogatás.






Életmentő iskolai szabályt vezettek be az iskolákban: kötelező a sapka

A perui Andok déli részén elterülő Cuzco és Arequipa tartomány mintegy 740 ezer diákja ezentúl csak megfelelő fejfedőben léphet ki az iskolából a déli órákban, mivel az egyik helyi kórház tanulmánya szerint a megvizsgált gyerekek többségénél komoly bőrrendellenességek fejlődtek ki a magasan fekvő régiót érő erőteljes, káros ibolyántúli (UV) sugárzás miatt.