Akár 15 év börtönt is kaphat a diákjaival fajtalankodó rajztanár

A szemérem elleni erőszakkal vádolt mohácsi rajztanár ügyében első fokon ma hirdet ítéletet a Mohácsi Városi Bíróság.

  • Eduline

Az ügyészség a férfit tizenötrendbeli szemérem elleni erőszakkal, megrontással, továbbá - a lefoglalt számítógépén talált illegális szoftverek miatt - szerzői jogok megsértésével vádolja. A per a kiskorú sértettek védelme érdekében zárt ajtók mögött zajlik. Ha a bíróság bűnösnek mondja ki Bosnyák Mihályt, akár tizenöt év szabadságvesztéssel is sújthatja.

Garamvári Gábor, Mohács rendőrkapitánya korábban elmondta, hogy a gyanú szerint a rajztanár tizenkét év alatti és felügyeletére bízott gyerekek sérelmére követte el tettét. Nemi vágyát kielégítve évek óta fajtalankodott a diákokkal az iskolai tanteremben, rajzszakköri foglalkozások alatt. Erre az adott alkalmat, hogy bizonyos foglalkozásokon csak egy-két gyermek vett részt. A pedagógus nem közösült a diákokkal, de hogy mit is tett pontosan, a rendőrkapitány "erkölcsi okokból" nem kívánta részletezni.

A mohácsi rajztanár egy korábbi tárgyaláson

A rendőrség az ügyben 2008 decemberében, egy hatéves kislány édesanyjának bejelentésére indított nyomozást. Az asszony vizelési problémákkal vitte orvoshoz gyermekét, és mint kiderült, a gond nem testi, hanem lelki eredetű. Az anya elbeszélgetett a lányával, így derült ki, mi történt vele az általános iskolában.

Ahogy a rendőrök a nyomozással haladtak, úgy derült fény a bűncselekmény-sorozat egyre több részletére, és nőtt a sértettek köre is. A gyerekeket igazságügyi pszichológus, a bíróság által kirendelt nyomozási bíró és ügyész felügyeletével hallgatták ki. Olyan diákoknál is felmerült a gyanú, hogy az erőszak áldozataivá válhattak, akiknek szülei az ügy kirobbanását követően még a tanár mellett demonstráltak Mohács főterén, kérve szabadon bocsátását. A gyanúsítottat 2009 februárjában vették őrizetbe, majd a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte a férfit, aki jelenleg szabadlábon védekezhet.

MTI

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.