Középszintű magyarérettségi tételek: sok diáknak ebből a tételsorból kell készülnie
Hol találjátok a kormányhivatalok által szervezett középszintű szóbeli magyarérettségi témaköreit?
Hol találjátok a kormányhivatalok által szervezett középszintű szóbeli magyarérettségi témaköreit?
Eduline
A Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat főigazgatója szerint új továbbtanulási lehetőségeket kapnak a beilleszkedési, tanulási és magatartási nehézségekkel küzdő gyermekek a köznevelési törvény közelmúltban elfogadott módosításával. Hogy miért? A főigazgató szerint az osztályozás folyamatos bevezetése megfelelő motivációt jelent majd náluk.
eduline/mti
Újabb vizsgák várnak a végzős középiskolásokra: június 8-án kezdődnek az emelt szintű szóbeli érettségik.
Eduline
A világhírű Massachusettsi Műszaki Egyetem (MIT) közölte, hogy Donald Trump amerikai elnök a párizsi klímaegyezményből való kilépés alátámasztására hamisan idézte az egyetem egyik kutatási eredményét.
MTI
Idén 88. alkalommal rendezik meg az Ünnepi Könyvhetet.
Eduline
Közeledik a nyár és egyre több diák agyal azon, mit fog kezdeni magával a következő két és fél hónapban. Mi is voltunk így ezzel és meg is jártunk már jó pár fesztivált, most igyekszünk megmutatni nektek a legjobbakat.
Eduline
Annak ellenére, hogy 2017-et írunk, újra és újra feltűnik néhány érdekes megfogalmazás.
Eduline
Ezzel a képpel sokkal könnyebb lesz a kötelezők megtanulása.
Eduline
Látványos videóval mutatják be a dohányzás szervezetre gyakorolt hatását.
Eduline
Az Insider tette közzé a szokásos listáját az OECD-országok adatait összesítve. Nem lehetünk büszkék.
Eduline
Ismét elérhető a Budapesti Fotográfiai Ösztöndíj. Ismert nevek választják ki a legjobbat a pályázók közül.
Eduline
Az iskoláknak ezentúl is kötelező fejleszteniük a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeket - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) pénteken az MTI-vel.
MTI
Az ombudsmanhoz fordul az LMP az általuk is Taigetosz-törvénynek nevezett köznevelési módosítással kapcsolatban, ha pedig az államfő aláírja az Országgyűlés által már elfogadott változtatást, akkor az Alkotmánybírósággal is megvizsgáltatnák azt.
MTI
Ha igen, illene megírni az Eduline-nak, mert kár lenne titokban tartani ezeket a szokásokat.
Eduline
Vége a világnak, ha valaki kihagyja, esetleg megbukik az előrehozott érettségi szóbeli részén? Olvasói kérdésre válaszolunk.
Eduline
A Taigetosz-törvényt az oktatási jogok biztosa is megvédte, de lehet, hogy nem olvasta Gyarmathy Éva témában írt véleményét.
Eduline
Kezdi elveszíteni értékét a pedagógusok 2013-ban indult béremelése. A tanárok bére ugyanis három éve nem a minimálbérhez igazodik, a számításául használt összeget befagyasztották. Így egy kezdő pedagógus bére alig 10-20 ezer forinttal magasabb, mint egy kezdő szakmunkásé - számolt be a Hír TV.
Eduline
Már tudjátok, ki hány pontot szerzett az emelt szintű írásbeli érettségin? Van jó néhány olyan szak, amelyen kötelező egy vagy két tárgyból emelt szintű vizsgát tenni, ezekből számolják ugyanis a felvételi pontokat. Sajnos van még egy pontszámítási szabály is: ha 45 százalékosnál gyengébb eredményt értek el, nem kapjátok meg az emelt szintű érettségiért járó 50 többletpontot.
Eduline
"Először baltával estek neki az addig is már ezer sebből vérző oktatási rendszernek, majd a romok láttán megbénultak, és meg is vakultak" - reagált Pukli István Balog Zoltán erőforrásminiszter pedagógusnapi köszöntőjére.
Eduline