Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Az Insider tette közzé a szokásos listáját az OECD-országok adatait összesítve. Nem lehetünk büszkék.
A közoktatásban tanítók bérei alapján vetette össze a fejlett országokat tömörítő OECD adatait a lap.

Sajnos Magyarország mind az általános iskolai, mind pedig a középiskolai tanárok jövedelmét tekintve az utolsó 10-ben található. A lap különszedte a kezdőfizetést, a 10 év tapasztalat után kapható bért, és a legmagasabb elérhető jövedelmet.
A legmagasabb béreket egyébként Luxemburgban adják az OECD országai közül, de Svájcnak, Ausztriának és Németországnak sincs oka szégyenkezni.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.