Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
A Taigetosz-törvényt az oktatási jogok biztosa is megvédte, de lehet, hogy nem olvasta Gyarmathy Éva témában írt véleményét.
Gyarmathy Éva klinikai és neveléslélektan szakpszichológus, az MTA TTK Kognitív Idegtudományi és Pszichológiai Kutatóintézete tudományos főmunkatársa egy levélben foglalta össze érthetően, miért okoz óriási pusztítást az a törvénymódosítás, melyet kedden fogadott egy az Országgyűlés.
A vita most épp ott tart, hogy mi a különbség a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézségekkel (BMTN) küzdő, és a speicális nevelési igényű (SNI) gyerekek között, és közülük kire vonatkozik például az értékelés tilalmának eltörlése. Ebben a témában is rendet csap a szakember.
Mint írja. a BTMN kategóriába a diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia olyan formái tartoznak, amelyek megfelelő fejlesztési és tanítási módszerekkel nem kellene, hogy zavarrá alakuljanak. Az iskolai készségek elsajátítási zavarainak ezen formái az egyéni neurológiai eltérés mellett a nem megfelelő tanítási módszerek hatására válnak súlyosabb, akár az egyén egész életére kiható zavarokká.
A tanulók 2%-a kerül az SNI szintű tanulási zavar kategóriába, 5% BTMN kategóriás. Ezek azonban csak azok, akik megkapták a diagnózist, mert ennél legalább kétszer ennyi az írás, olvasás, számolás terén zavarokkal küzdő tanuló, és a számuk tovább fog nőni, amennyiben a tanítási módszereken nem változtatnak a közoktatásban - figyelmeztet Gyarmathy.
Azzal, hogy a most elfogadott közoktatási törvény ezektől a tanulóktól elveszi a felmentéseket, a tanulókat bünteti az oktatás nem megfelelő volta miatt. Az atipikus fejlődésű gyerekek nem fognak megtanulni írni, olvasni vagy számolni attól, hogy megbuknak vagy gyenge osztályzatokat kapnak, ha továbbra sem hatékony módszereket használó oktatásban részesülnek. Jó eséllyel sokan sajátos nevelési igényűvé válnak, és ezzel tovább terhelik az amúgy is túlterhelt ellátó rendszert - állítja a szakember.
Aáry-Tamás Lajos, oktatási ombudsman nemrég épp amiatt védte a törvényt, mert az enm vonatkozik az SNI gyerekekre. Gyarmathy azonban figyelmeztet, hogy a BMTN kategóriába sorolt gyerekek könnyen az SNI-sek között találhatják magukat, ha nem kapják meg a megfelelő oktatást.
A zavarok súlyosságát és kialakulásának valószínűségét növelik a nem megfelelő tanítási módszerek, a felmentések elvétele pedig egész életükre kiható kudarcokra ítéli a tanulókat - zárja levelét a szakpszichológus.
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is. A Civil Közoktatási Platform szeptember 22-én első alkalommal egyeztetett Kókayné Lányi Marietta közoktatásért felelős államtitkárral, a találkozó részleteiről a szervezet a Facebookon számolt be.
A hallgatók stresszforrásaira, anyagi helyzetére, mentális jóllétére és munkavállalására is rákérdeznek abban a kérdőívben, amely az új felsőoktatási stratégia kialakítását szolgálja. Arra is kíváncsiak, mennyire készíti fel az egyetem a diákokat a munkaerőpiacra.
A Pedagógusok Szakszervezete alapvetően támogatja a továbbképzési rendszer átalakítását, de több ponton is változtatna a kormány társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetén. Többek között a belső képzésekért járó krediteket és a helyettesítések elszámolását is módosítanák.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
Bocsánatot kért Lannert Judit azoktól, akiket megbántott egy évekkel ezelőtti, még oktatáskutatóként tett megszólalásában használt focis hasonlatával. Lannert szerint a most terjedő, kiragadott részlet egyáltalán nem adja vissza eredeti mondandóját, ugyanakkor elismerte, hogy a hasonlat nem volt szerencsés.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Jelenleg 853 iskolaőr teljesít szolgálatot az oktatási intézményekben, és további 284 iskola szeretne csatlakozni a programhoz.