Ez az egyik legjobb ingyenes fordítóprogram, amely offline is működik
Ezzel az ingyenes appal könnyen és gyorsan megtalálhatjátok a keresett idegen szavak jelentését.
Ezzel az ingyenes appal könnyen és gyorsan megtalálhatjátok a keresett idegen szavak jelentését.
Eduline
Már több mint 5700-an írták alá azt a petíciót, amelyet a nyár elején indítottak végzős középiskolások: azt szeretnék elérni, hogy a 2019-es érettségin is használhassák a kronológiát tartalmazó atlaszokat. Pedig az Oktatási Hivatal már közölte: mindössze háromféle, kronológia nélküli atlasz közül választhatnak majd.
Eduline
Ma este bulit szerveznek a Kossuth téren tüntetők, akik szombat óta vannak a Parlament előtt.
Eduline
A 18-24 éves roma fiatalok kétharmada korai iskolaelhagyó volt tavaly, vagyis legfeljebb alapfokú végzettséggel rendelkezett – írja a G7 a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján.
Eduline
Száz egykori és jelenlegi CEU-s hallgató, oktató, alkalmazott és hozzátartozóik küldtek személyes levelet Orbán Viktornak arról, hogyan forgatta fel az életüket a CEU bizonytalan helyzete.
Eduline
Nyolc tanár vehette át idén a Rátz Tanár Úr Életműdíjat, amelyet minden évben kiemelkedő munkát végző, természettudományos tantárgyat tanító pedagógusok kaphatnak meg - közölték a szervezők.
MTI
Lemondták a karácsonyi ünnepséget egy észak-angliai iskolában, mert szerintük már nem arról szól, amiről kéne.
Eduline
Összegyűjtöttünk nektek néhány gifet arról, hogy hogyan érezhetik magukat azok, akikre jónéhány tétel és vizsgaidőpont vár. Elsőéveseknek különösen ajánljuk ezt a válogatást.
Eduline
Most egy olyan alkalmazást ajánlunk nektek, amellyel a kiejtést és a hallásértést is gyakorolhatjátok különböző nyelveken.
Eduline
Legalább hány pontot kell szereznetek a keresztféléves felvételin, ha be szeretnétek kerülni egyetemre? Milyen eredményeket lehet beszámítani? Itt a válasz:
Eduline
Idén nyáron 15 ezer fiatal utazhatja be Európát a DiscoverEU új uniós kezdeményezéssel. Most újra jelentkezhettek az ingyenes európai utakra.
Eduline
Azt már eddig is tudtuk, hogy Ed Sheeran lesz a jövő évi Sziget első napjának kiemelt fellépője. Most új nevekkel bővült a lista.
eduline/mti
Előttetek a pályaválasztás, de nem vagytok biztosak abban, hogy mit tanuljatok vagy éppen hogy mit dolgozzatok? Mutatunk néhány trükköt, amelyek segíthetnek a döntésben.
Eduline
Ma újabb appot ajánlunk nyelvtanulóknak, ezúttal azonban nem a középiskolásoknak vagy egyetemistáknak. A következő alkalmazással 3-8 év közötti gyerekek tanulhatnak angolul, nem kell hozzá más, csak egy okostelefon vagy tablet.
Eduline
Egy friss felmérés szerint nőként jobban megéri egyetemet végezni, hiszen diplomával jóval magasabb a fizetést kaphatnak, mint ha felsőfokú végzettség nélkül dolgoznának.
Eduline
Már jövőre emelkedik a hallgatói normatíva és bővülhet a doktori képzésben részt vevők száma a felsőoktatási törvény elfogadott módosítása révén.
MTI
Mi történik, ha nem töltitek fel időben a hiányzó dokumentumokat az e-felvételi rendszerbe? Később lehet pótolni? Itt a válasz:
Eduline
Csaknem ezer embernek kellett elhagynia tűz miatt egy kollégiumot Budapest XI. kerületében, az Irinyi József utcában hétfőn késő este - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az MTI-vel.
MTI
Hamarosan itt a vizsgaidőszak, de nem csak a tanulásra érdemes figyelni, ha nem szeretnétek kreditet bukni. Íme hat dolog, amit szigorúan tilos a vizsgaidőszakban.
Eduline
Kaphattok-e többletpontokat a nyelvvizsgáért a 2018-as keresztféléves felvételin, ha két emelt szintű érettségit szereztek? Újabb olvasói kérdésre válaszolunk.
Eduline