Szomorú adatok: a roma fiatalok kétharmada korai iskolaelhagyó

A 18-24 éves roma fiatalok kétharmada korai iskolaelhagyó volt tavaly, vagyis legfeljebb alapfokú végzettséggel rendelkezett – írja a G7 a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján.

  • Eduline
Fazekas István

A lap azt írja, a korai iskolaelhagyó roma fiatalok aránya ráadásul növekedett 2014 és 2017 között, 57 százalékról 63 százalékra.

Ám nemcsak a roma fiatalok, hanem az összes 18-24 éves körében emelkedett a legfeljebb a nyolc általánost kijárók aránya Magyarországon, 11,4 százalékról 12,5 százalékra.

A KSH kiadványa szerint a munkaképes korú romák négyötödének általános iskolai nyolc osztály a legmagasabb iskolai végzettsége, szemben a teljes népességgel, ahol csak 22 százalék körül van ugyanez az arány. A romák alacsony képzettségéből adódóan pedig a foglalkoztatási kilátásaik is sokkal rosszabbak az átlagosnál, amit az adatok szintén alátámasztanak.

Diákok tízezreit fenyegeti a lemorzsolódás

Drámaian magas a lemorzsolódással veszélyeztetett gyerekek aránya - derül ki az Oktatási Hivatal 2017-2018-as tanév első félévére vonatkozó adataiból. A Magyar Nemzet azt írja, a köznevelési törvény szerint veszélyeztetettnek az a tanuló számít, akinek az adott tanévben a tanulmányi átlageredménye közepes alatti, vagy az előző tanévi átlageredményéhez képest legalább 1,1 mértékű romlást mutat.

Hozzászólások

Lépjünk ki a tesztmánia bűvköréből: a három lépés, amivel a tanárok megváltoztathatják a világot

Négyévente, amikor nyilvánosságra hozzák a PISA-tesztek legújabb eredményeit, menetrendszerűen beindul a reflexszerű szirénahang. Politikusok, szakértők és a sajtó képviselői egymást túlkiabálva vonják le az „elkerülhetetlen" következtetéseket: szigorítani kell, következetesebbnek kell lenni, több tananyagot kell lenyomni a gyerekek torkán, s több időt kell az iskolapadban kötelező feladatokkal tölteniük. Mindezt úgy tálalják, mintha a PISA-teszt valóban bármi lényegeset megmutatna arról, mi történik az iskolában, vagy hogy mi is az a tanulás valójában. Vélemény.

@eduline.hu Mehringer Marci megosztotta a véleményét, tapasztalatait az oktatásról @Mehringer #mehringer #eduline #magyar #fy #magyartiktok ♬ eredeti hang - eduline.hu