#szeged




Most a budapesti diákok is a szegedieket irigyelhetik

Öt hét alatt hatvanöt helyszínen háromszáz program, köztük kiállítások, koncertek, színházi előadások várják a nézőket az Őszi Kulturális Fesztiválon, amely megnyitóját hétfőn rendezik a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) központi épületében - tájékoztatta Tajti Gabriella, a szervező SZTE Kulturális irodájának vezetője az MTI-t.





Mennyibe kerülnek a diákbérletek idén az egyetemi városokban?

Ha Budapestre, vagy a nagyobb egyetemi városok egyikébe vettek fel, jó eséllyel használnotok kell a helyi közösségi közlekedést. Diákigazolvánnyal ezt jelentős kedvezménnyel tehetitek meg, de még így is nagy különbségek vannak a városok között. Nem, nem Budapesten a legdrágább a diákbérlet, sőt, a főváros a legolcsóbb egyetemi városok közt van közlekedési szempontból.











Nagy gondban vannak a hallgatók Budapesten, de a külföldi egyetemeken leesik az álluk

Egy friss felmérés szerint Budapesten átlagosan 130 ezer forintért lehet kibérelni egy 40-80 négyzetméteres lakást, de szinte az egész országban folyamatosan nőnek az albérletárak. A felsőoktatásban tanulók jó részének azonban az egyetlen esélye a továbbtanulásra, ha megoldja a lakhatást. Az egyre több külföldön tanuló magyar diáknak azonban sokkal nehezebb dolga van a nyugat-európai nagyvárosokban.