Szeged sem örül az államosításnak, 1,7 milliárd forintot féltenek

Botka László polgármester szerint biztosan nem kapják vissza a szegedi iskolák azt a pénzt, amit a város befizet a közösbe.

  • Eduline
Túry Gergely

A Délmagyar ír arról, Szegedet mennyire érzékenyen érinti a tervezett teljes államosítás.

Szeged jelenleg 31 általános- és középiskolát működtet, amire idén a költségvetésből 1,7 milliárd forint jut. Botka attól tart, hogy ha ezt most a közösbe kell befizetni, akkor ennek csak egy részét kapják vissza a helyi intézmények.

Budaörsi polgármester: egyeztetést ígért a kormány, másnap bejelentették az államosítást

A budaörsi Illyés Gyula Gimnázium szervezett tüntetést tegnap este a teljes államosítás ellen. Wittinghoff Tamás érdekes dolgokat mondott a kormány ígéretéről. Tegnap az egyházi intézményeket leszámítva Budaörs minden iskolája tiltakozott a teljes államosítás ellen. A Wittinghoff Tamás polgármester által vezetett budaörsi képviselőtestület korábban határozatot fogadott el a kormány terve ellen.

A polgármester a lap szerint az épületeket is félti, mint mondta, az elmúlt években 10 milliárdot költött a város az oktatási intézmények felújítására, és csak remélik, hogy az állam nem hagyja lepusztulni azokat.

Hiába államosítják az iskolákat, az önkormányzatok fizetnek

Most már totális lesz az államosítás, de a ceh legalább egy részét az önkormányzatoktól szedik el. A kormány több mint 21 milliárdot vonna el a települési önkormányzatokról közvetlen támogatás-csökkentéseken keresztül, hogy fedezni tudják az iskolák totális államosításának költségeit - írja a vg.hu.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.