Most a budapesti diákok is a szegedieket irigyelhetik

Öt hét alatt hatvanöt helyszínen háromszáz program, köztük kiállítások, koncertek, színházi előadások várják a nézőket az Őszi Kulturális Fesztiválon, amely megnyitóját hétfőn rendezik a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) központi épületében - tájékoztatta Tajti Gabriella, a szervező SZTE Kulturális irodájának vezetője az MTI-t.

  • MTI
Wikipédia

A rendezvénysorozat különlegessége, hogy amatőr és professzionális fellépők műsorai egyaránt megtalálhatók a programkínálatban: az egyetemen működő művészeti csoportok és művészi ambíciókkal rendelkező hallgatók mellett neves előadó- és alkotóművészek egyaránt bemutatkoznak a város és az egyetem polgárai előtt.

Már a fesztivál megnyitója előtt, hétfőn folytatódik egy különleges programsorozat: a Vers Délben. Minden nap az SZTE Rektori Hivatal épülete előtt, a Szent-Györgyi Albert szobornál délben egy egyetemi polgár - hallgató, oktató, dolgozó - vagy egy szegedi lakos elmondhatja, felolvashatja, előadhatja egyik kedves versét. A sorban az első Borovics Tamás színművész lesz, aki ez előző évadban elnyerte az egyetem közönségdíját.

Hétfőtől látható Bobkó Anna Tudós hobbik - Kutatók szabadon! című fotókiállítása, amely azt tárja a nézők elé, miként töltik szabadidejüket egyetem oktatóit. Az esten föllép Mészáros Tamás dzsesszénekes, a Fool Moon a capella együttes tagja, a Szegedi Egyetemi Énekkar és az Universitas Szimfonikus Zenekar kamaracsoportja is.

A zene hagyományosan hangsúlyos helyet kap a rendezvénysorozaton. A mások mellett a Szeged Trió Classic, Fülei Balázs zongora-, Pavlovits Dávid gitárművész ad hangversenyt a következő hetekben, Szegeden lép fel a Cimbaliband, az Enyedi Sugárka Jazz Tett, Palya Bea, Szirtes Edina Mókus, Ferenczi György és a Rackajam, a Zűrös Banda, Gayer Mátyás-Hofecker Mátyás duó, Meszecsinka duó, Az első 25 év címmel pedig jubileumi koncertre várja rajongóit László Boldizsár. A zenét és az irodalmat ötvözi Gryllus Dániel és Lackfi János Feldaraboljuk a végtelent című estje, csak úgy mint a Bob és Bobék Orchestra Petőfi verskoncertje.

Hosszú évek óta a fesztivál fontos eleme a színházi nyílt nap, de szerepel a programok között írók-filozófusok focimeccs Esterházy Péter emlékére, melyet felolvasóest követ. A Szegedi Egyetemi színház Pintér Béla A démon gyermekei című darabját tűzi műsorra október 10-én, egy hónappal később pedig ősbemutatóként játsszák Nógrádi Claudia Kalliopé című művét.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.