Minden általános iskolába szeretnének pszichológust

Egyre több szegedi iskola kap pszichológust, így a középiskolások után már a kisebbek is helyben kaphatnak segítséget.

  • Lapszemle
Shutterstock

Szabó Éva, Dél-Alföldi Iskolapszichológiai Módszertani Központ vezetője a Délmagyarral közölte, az a cél, hogy minden általános iskolában legyen iskolapszichológus.

Ennek megfelelően szeptembertől már egy sor helyi intézményben megjelentek a szakemberek. Szabó szerint szükség is van rájuk, mert a tanárok számos olyan problémával szembesülnek, aminek megoldására nincsenek felkészítve.

Az iskolákban ezek a szakemberek nem adhatnak gyógyszeres kezelést, és általában egészséges, ám kisebb gondokkal küzdő gyerekekkel foglalkoznak.

Hozzászólások

Magyarérettségi 2026: mire figyeljenek a diákok az utolsó napokban? – Magyartanár adott tanácsokat

Kevesebb, mint egy hét van hátra az idei érettségi kezdetéig. A végzős diákok hagyományosan idén is magyar nyelv és irodalom vizsgával indítják az érettségi időszakot május 4-én. Az utolsó napokban sokakban nő a feszültség, ezért Németh Nikolettel, a Százhalombattai Széchenyi István Technikum és Gimnázium magyartanárával beszélgettünk.

Kormánybiztos lesz Bódis Kriszta, a kultúráért felelős tárcát Tarr Zoltán, a tudományos területet pedig Tanács Zoltán irányíthatja

Magyar Péter kormánybiztosnak kérte fel Bódis Krisztát, aki a társadalompolitikai stratégia kialakításán dolgozhatna, Tarr Zoltán a kultúráért és társadalmi kapcsolatokért felelős minisztérium élére kerülhetne, míg Tanács Zoltán a Tudományos és Technológiai Minisztérium irányítását kaphatná meg.

@eduline.hu 100 százalékos érettségi? Nem lesz egyszerű, de a @studium_generale tanácsaival még ez is sikerülhet. #érettségi #érettségi2026 #fyp #szponzorálttartalom #raiffeisenbank ♬ eredeti hang - eduline.hu