Diákok tüntettek Szegeden a tanévkezdés előtt

Szerintük nem demokratikusan járt el az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

  • Eduline

Tegnap tüntettek a szegedi Deák Ferenc Gimnázium diákjai az iskola épülete előtt.

A tanulók azért mozdultak meg, mert a tavasszal beadott igazgatói pályázatokat érvénytelennek minősítették, és egy évre ideiglenesen egy külsős egykori tankerületi vezetőt bíztak meg az intézményvezetői teendőkkel.

Faragó Klára három szavazatot kapott a tantestülettől, Kis Gábor korábbi igazgató 44-et, Gáspár Róbert angoltanár 62-t. Ennek ellenére Faragó lett az igeiglenes intézményvezető.

A Délmagyar beszámolója szerint az egyik diákszónok arról beszélt, nem demokratikus a minisztérium eljárása.

 

Hozzászólások

Magyarérettségi 2026: mire figyeljenek a diákok az utolsó napokban? – Magyartanár adott tanácsokat

Kevesebb, mint egy hét van hátra az idei érettségi kezdetéig. A végzős diákok hagyományosan idén is magyar nyelv és irodalom vizsgával indítják az érettségi időszakot május 4-én. Az utolsó napokban sokakban nő a feszültség, ezért Németh Nikolettel, a Százhalombattai Széchenyi István Technikum és Gimnázium magyartanárával beszélgettünk.

Kormánybiztos lesz Bódis Kriszta, a kultúráért felelős tárcát Tarr Zoltán, a tudományos területet pedig Tanács Zoltán irányíthatja

Magyar Péter kormánybiztosnak kérte fel Bódis Krisztát, aki a társadalompolitikai stratégia kialakításán dolgozhatna, Tarr Zoltán a kultúráért és társadalmi kapcsolatokért felelős minisztérium élére kerülhetne, míg Tanács Zoltán a Tudományos és Technológiai Minisztérium irányítását kaphatná meg.

@eduline.hu 100 százalékos érettségi? Nem lesz egyszerű, de a @studium_generale tanácsaival még ez is sikerülhet. #érettségi #érettségi2026 #fyp #szponzorálttartalom #raiffeisenbank ♬ eredeti hang - eduline.hu