A 15-16 évesek fele havonta többször is lerészegedik
A felmérés a szlovák diákok alkoholfogyasztási szokásait vizsgálta, az eredmény pedig lehangoló lett.
A felmérés a szlovák diákok alkoholfogyasztási szokásait vizsgálta, az eredmény pedig lehangoló lett.
Eduline
Az orvostanhallgatók olyan jognyilatkozatot írnak alá, amelyben önként lemondanak a hazai szakorvosjelölti képzésben való részvételről, ha a kormány nem változtatja meg azt a szabályt, amely a fiatalokat kilenc évig egyetlen kórházhoz láncolja - írta keddi számában a Magyar Nemzet.
Eduline
Több mint 20 egyetem és képzési intézmény, köztük a budapesti KPMG-BME Akadémia is részt vesz a világ 23 városában megrendezésre kerülő rendezvénysorozaton, amelynek célja, hogy az intézmények MBA-programjaikra hallgatókat toborozzanak. A QS World MBA Tour következő „vására” Budapesten lesz – 500 érdeklődőt várnak március 17-én, a Corinthia Grand Hotel Royalba.
Eduline
Szeptembertől nem indíthat első osztályt a győri Kossuth Lajos Általános Iskola - határozott a bíróság nemrég az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány által indított perben. Mohácsi Erzsébet, az alapítvány vezetője az Edupressnek elmondta: másfél éve tart az eljárás a 99 százalékban cigány fiatalokat oktató intézmény ellen. Győr alpolgármestere szerint az iskola munkájának ellehetetlenítésén dolgozik az alapítvány. Megjegyezte: 800 milliós elvonással szembesül az önkormányzat a normatív támogatás csökkentésével.
Edupress
Nem kifejezetten fehérgalléros bűncselekmény megzsarolni egy 400 ezer alkalmazottat foglalkoztató világcéget – még ha a gyanúsított egyetemi rektor, védelemtudományi szaktekintély, az egykori Orbán-kormány honvédelmi helyettes államtitkára is. Márpedig a Nemzeti Nyomozó Irodánál valami effélét sejtenek, amikor befolyással üzérkedést rónak Szabó Jánosnak, a Honvédelmi Minisztérium által fenntartott Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem rektorának terhére -írja a HVG.
Eduline
Ha a Fidesz kormányra kerül, visszaállítja az osztályismétlés lehetőségét, és arra is engedélyt ad, hogy az iskolák eltanácsolhassák az intézményből a többieket bántalmazó vagy társait a tanulásban súlyosan akadályozó diákokat - írta keddi számában a Magyar Nemzet.
Eduline
A koedukált oktatás kudarca-e, hogy a nemeket elkülönítve oktató iskolák vezetik a tanulmányi rangsort – erről vitáznak Nagy-Britanniában, miután az érettségi vizsgákon idén is azok teljesítettek a legjobban, akik nem koedukált intézményekben tanultak. A legjobb ötven iskola közül mindössze kilencben jártak közös tanórákra a lányok és a fiúk.
Eduline
Milyen szempontok alapján rangsorolhat az iskola a beiskolázásnál? Mikor hívhatják be a jelentkezőt szóbelizni és milyen adatokat kérhetnek ilyenkor tőle? Meddig kell mindenkit értesíteni a felvételi eljárás eredményéről? A Magyarországi Szülők Országos Egyesülete néhány gyakran előforduló szabálytalanságra próbálja felhívni a figyelmet.
Eduline
Egymillió forintos bírságot kell fizetnie a kerepesi általános iskolának hátrányos megkülönböztetés és a közoktatási törvény megsértése miatt - határozott az Oktatási Hivatal (OH). A másodfokon jogerős ítéletnek megfelelően harminc napon belül fizetnie kell az intézménynek, egy újabb vizsgálat során pedig azt ellenőrzik majd: megszűntették-e a szabálytalanságokat. Több szülő szerint a jogsértések folytatódnak - írja a Népszabadság.
Edupress
Huszonkét embert akart kivégezni egy budapesti egyetemista; a férfit a rendőrség elfogta, részletes beismerő vallomást tett - jelentette be a BRFK bűnügyi igazgatója a pénteki rendkívüli sajtótájékoztatón.
Eduline
Betiltotta egy angol iskola a Valentin-napi képeslapokat, hogy megvédje diákjait az esetleges visszautasítás miatt keletkező "érzelmi traumától".
Eduline
Amerikai jogászok szerint a szövetségi legfelsőbb bíróságnak sürgősen állást kellene foglalnia a középiskolások internetes szólásszabadságának határairól azt követően, hogy ugyanannak az amerikai államnak két különböző fellebbviteli bírósága egyazon napon homlokegyenest ellenkező ítéleteket hozott két csaknem azonos jellegű ügyben.
Eduline
Mindenkinek van kedvenc tanár figurája, akit valamelyik filmben látott és azt kívánta bárcsak az ő sulijának a tanári kara is innen venné a példát. A tanárnak általában pozitív szerepe van a filmekben, ők azok akik a főhősben tudatosítják a tanulságokat vagy mentorként lépnek fel a konfliktus helyzetben. Na de azért akadnak olyan történetek, ahol a tanár totálisan diszfunkcionális, netán ő maga idézi elő a konfliktust. Nézzük azokat, akiktől nem nyerhetünk inspirációt.
Eduline
Közösségi siteokon próbálja elérni a BKF a diákokat a jelentkezési lap február 15-i leadási határidő előtt. A BKF online kommunikációs stratégiáját a Neo reklámügynökséggel közösen dolgozta ki.
Eduline
Nem történt olyan törvénysértés a Gandhi gimnázium igazgatójának megválasztásakor, amely annak eredményét semmissé tenné, de mulasztás miatt a döntés megtámadható a bíróságon - közölte Fekete Bálintné, a Baranya Megyei Főügyészség helyettes vezetője hétfőn.
Eduline
Lejárt Bokros Lajos vezérigazgatói megbízatása a CEU Közép-európai Egyetem élén január elsejétől - erősítette meg az MTI információját a volt pénzügyminiszter. Az új vezérigazgató Liviu Matei, az egyetem tudományos főtitkára lesz - tudta meg az Edupress az egyetemtől.
Edupress