Most már biztos: több ezer egyetemista fizethet százezreket a képzésért
Csökkenteni kell az államilag finanszírozott hallgatói helyek számát – mondta a köztévé reggeli műsorában Dux László felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár.
Csökkenteni kell az államilag finanszírozott hallgatói helyek számát – mondta a köztévé reggeli műsorában Dux László felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár.
Nyolc teljesen új alapszakot, mesterszakot, szakirányú továbbképzést és felsőfokú szakképzést indítanak szeptembertől az egyetemek és főiskolák. Aki akar, a pótfelvételin még jelentkezhet médiamoderátornak, humánökológusnak vagy éppen klímagazdasági szakközgazdásznak.
Körülbelül ugyanannyian szeretnének a felsőoktatásban továbbtanulni idén, mint egy éve: a mostani 141 ezer jelentkező nagy része az alapképzést, a legtöbbjük az államilag támogatott képzési formát választotta. Többen céloztak meg felsőfokú szakképzést, és nőtt az e-felvételizők aránya is. A ponthatárokat csütörtökön hozzák nyilvánosságra, idén is lesz "Pont ott Parti" a Millenárison.
A kormány fokozatosan emeli majd az államilag finanszírozott férőhelyek számát a műszaki és természettudományos képzésben - mondta az oktatási államtitkár az MTI-nek adott interjúban. Hoffmann Rózsa beszélt arról is, hogy ősszel nyilvánosságra hozzák az állami felsőoktatási intézmények listáját, mivel akkor kerülhet a parlament elé az új törvény tervezete. Felvetődött az is, hogy szerződést kössenek az államilag finanszírozott képzésben résztvevő hallgatókkal arról, végzésük után meghatározott ideig itthon kamatoztassák a tudásukat.
Egyre népszerűbbek a mesterképzések - kérdés azonban, kinek érdemes továbbtanulnia az alapképzés után, és mennyit ér a magasabb szintű diploma.
Egy hét múlva, július 21-én határozzák meg az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat, amelyeket a www.felvi.hu oldalon és a sajtó útján hoznak nyilvánosságra. Az idén csaknem 141 ezren adtak be felvételi kérelmet, államilag támogatott képzésben 53 450-en tanulhatnak majd.
Ma még bárki módosíthat a jelentkezési lapon megadott alap- és mesterszakok sorrendjén, és a bizonyítványok, igazolások másolatát is ma estig kell elküldeni vagy feltölteni az e-felvételi rendszerébe.
Már csak egy napig módosíthatsz a jelentkezési lapon megjelölt alap- és mesterszakok sorrendjén, a kérvényt július 7-ig kell elküldened az e-felvételi rendszerében vagy postán, az Oktatási Hivatal címére.
Háromszázötvennel kevesebb hallgatót vehetnek fel bölcsészettudományi szakokra a főiskolák és egyetemek idén, mint tavaly. A legtöbben andragógiára, pszichológiára, anglisztikára, történelemre és magyarra jelentkeztek - valószínűleg itt lesznek a legmagasabbak a ponthatárok.
Megkezdődött a felsőoktatási felvételi regisztrációs csomagok kiküldése azoknak, akik jelentkezést adtak be a 2011. szeptemberben induló képzésekre - közölte az Oktatási Hivatal.
Nőtt a kereslet a fizetős képzések iránt a felsőoktatásban; a statisztikák szerint több mint ezerhatszázzal emelkedett egy év alatt a költségtérítéses képzésre jelentkezők száma.
Több száz török középiskolás tüntetett Isztambul központjában pénteken a múlt hónapban tartott egyetemi felvételi vizsgákat övező csalások miatt.
2012-től ismét változik a felvételi pontszámítás rendszere: a magyar nyelv és irodalom, a matematika, a történelem és az idegen nyelv mellett egy természettudományos tantárgy eredményeit is figyelembe kell venni a tanulmányi pontok kiszámításakor.
2016-tól az egyetemi-főiskolai jelentkezés feltétele lesz a "C" típusú nyelvvizsga - mondta Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár az oktatási bizottság keddi ülése után.
Felvették a Yale és a Harvard Egyetemre is annak a professzorasszonynak a nagyobbik lányát, aki a közelmúltban nagy vitát váltott ki szigorú kínai gyermeknevelési módszereinek leírásával.
Az elsőhelyes jelentkezések számát tekintve a Debreceni Egyetem (DE) a legnépszerűbb vidéki felsőoktatási intézmény, csak az Eötvös Loránd Tudományegyetem előzi meg - közölte Fábián István egyetemi tanár, rektor.
Több mint 13 ezren jelentkeztek 2011 legnépszerűbb alapszakjára: a gazdálkodás és menedzsment képzést a turizmus és vendéglátás, a pénzügy és számvitel, valamint a kereskedelem és marketing követi, vagyis a legtöbb hallgatót vonzó szakok listája idén sem változott jelentősen. A legfrissebb jelentkezési adatok.
Több mint hétezren jelentkeztek tanári mesterszakra, amelyet - az előző évekhez hasonlóan - idén is a vezetés és szervezés, a nemzetközi tanulmányok, a pénzügy, a kommunikáció és a marketing követ a legnépszerűbb mesterképzések listáján. Összesen 25 506-an döntöttek úgy, hogy főiskolai, BA- vagy BSc-diplomájuk megszerzése után továbbtanulnak.
Összesen negyven szakot jelölt meg jelentkezési lapján a 2011-es felvételi eljárás egyik rekordere. Van, aki 72 évesen döntött a továbbtanulás mellett, a legfiatalabb jelentkező viszont még csak 16 éves, és olyan diák is akadt idén, aki nem töltött hosszú órákat a továbbtanulási lehetőségek megfontolásával – kilenc perc alatt töltötte ki és küldte el adatlapját.
Ukrajnai nemzetiségi szervezetek vezetői abban állapodtak meg Dmitro Tabacsnik ukrán oktatási miniszterrel, hogy 2012-ben az országban élő kisebbségek nyelvéből, köztük magyarból is biztosítják az emelt szintű érettségi és egyetemi felvételi lehetőségét a nemzetiségi iskolák végzősei számára.