A pornográfiáról indult kurzus egy amerikai egyetemen
Az egyetemi óra célja a fiatal generáció tudatosabb szexualitásra való nevelése, az óra tematikája pedig - bármennyire is meglepő - nem tartalmazza ilyen témájú felvételek megtekintését.
Az egyetemi óra célja a fiatal generáció tudatosabb szexualitásra való nevelése, az óra tematikája pedig - bármennyire is meglepő - nem tartalmazza ilyen témájú felvételek megtekintését.
Elutasították a kormány ajánlatát a brit egyetemek, nem írják be a hallgatók jegyeit, hogy így bojkottálják a felsőoktatást.
Így az egyetemi kampusznak ismét a József körúton lesz a főbejárata.
Akár havi 240 ezer forintot is kaphattok, ha az egyetemi tanulmányaitok mellett versenyszerűen sportoltok.
A helyiséget az intézmény összes oktatója és hallgatója használhatja.
Elkezdődhet a fenntartóváltás a közoktatásban is? Az Óbudai Egyetem fenntartása alá kerülhet a VI. kerületi Szinyei Merse Pál Gimnázium.
Az általános és középiskolákban egységes, az egyetemeken viszont eltérő időpontokban tartják majd meg a szünetet.Összeszedtük a dátumokat.
A jelentkezés leadásával nem ért véget a felvételi időszak. Mutatjuk, milyen fontos határidők várnak még rátok.
Nem csak a tanulmányi, de a sporteredmények is pontokat érhetnek a legtöbb felsőoktatási szakképzésen, alap- és osztatlan szakon. Mutatjuk, mennyit.
Kuratóriumi elnökként, intézményvezetőként és beosztottként is dolgozik a volt felsőoktatási államtitkár, Bódis József a Pécsi Tudományegyetemen.
A szír diákok gyűjtést, mentőakciókat és véradást szerveznek, a török orvostanhallgatók pedig az egyetemi kórházakban segítik a földrengésben megsérültek ellátását.
Évente több mint 3000 magyar hallgató kezdi meg a tanulmányait valamelyik osztrák egyetemen. Azok a középiskolások ugyanis, akik jól beszélnek németül, és külföldön szeretnének továbbtanulni, jellemzően Németországot vagy Ausztriát választják, hiszen az adminisztrációs költségektől eltekintve mindkét országban ingyenes az oktatás, ráadásul földrajzi és kulturális értelemben is közel vannak Magyarországhoz
Bár a kormány december 20-án a központi felsőoktatási törvény módosításáról és a nyelvvizsga-kötelezettség enyhítéséről döntött, ez nem jelenti azt, hogy mostantól mindenki megkapja a diplomáját a korábban előírt B2-es nyelvvizsga nélkül is.
2022-ben sem maradtunk nemzetközi egyetemi rangsorok nélkül. Bár a legtöbb lista alapján az ELTE érte el a legtöbb eredményt, a vidéki egyetemek is előkelő helyeken szerepelnek - elhoztuk az összes eredményt az elmúlt évből.
Apró, de annál fontosabb módosítás került be a felsőoktatási törvénybe szerda este. Bár néhány éve a kormány még véget vetett volna az egyetemeken „lófráló”, tanulmányaikkal alig haladó hallgatók világának, a mostani jogszabályváltozás miatt a jövőben gyakorlatilag lehetetlen lesz kibukni a felsőoktatásból. Jöhet a végtelen számú rómaijog-, élettan- és analízisvizsga?
150 egyetemet, 70 ezer munkavállalót, 2 és félmillió hallgatót érinthet a brit felsőoktatási dolgozók november 24-én kezdődő sztrájkja.
Vannak olyan intézmények is, ahol ingyenes étkeztetéssel segítik az infláció miatt nehéz helyzetbe került hallgatókat.
Több egyetemen teljesen átírták a vizsgaidőszak rendjét az elszállt rezsiköltségek miatt: van, ahol három hétre lezárják az oktatási épületek nagy részét, így csak minden ötödik tantermet lehet majd használni vizsgáztatásra, máshol úgy döntöttek, hogy az egyébként is fűtött gyakorlóiskolákban és kollégiumokban tartják majd meg az írásbeliket és a szóbeliket. Az online oktatástól azonban láthatóan ódzkodnak a felsőoktatási intézmények.
Las Vegasi-i koncertsorozata után, 34 éves korában egyetemre megy a híres brit énekesnő, Adele, de nem ő az egyetlen híresség, aki a karrierje mellett úgy döntött, hogy diplomát szerez.
Alapszak, mesterszak vagy doktori? Mi a különbség ezek között, és mikor, miért lett három szintre tagolva nemcsak a magyar, hanem összesen negyvennyolc ország felsőoktatása? És miért érdemes mesterszakos diplomát szerezni?