Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Hankó Balázs felsőoktatásért felelős államtitkárral beszélgettünk az Erasmus-ügyről és a január 15-én elstartoló Pannónia Ösztöndíjprogramról.
"Az Európai Bizottság tárgyalási stratégiája az, hogy mindig valami újdonságot, mindig valami olyan dolgot talál ki, amely nehezebbé teszi a megállapodást" - nyilatkozta Hankó Balázs felsőoktatásért felelős államtitkár az Eduline-nak az idei Educatio oktatási szakkiállításon a befagyasztott Erasmus+ forrásokkal kapcsolatban.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, az Európai Bizottság tavaly januárban összeférhetetlenségre hivatkozva befagyasztotta a modellváltáson átesett magyar egyetemek külföldi csereprogramokra költhető forrásait, akadályozva ezzel a magyar egyetemisták és oktatók külföldi mobilitását, az Erasmus+ és a Horizont Európa programok megvalósulását. A Bizottság többek között kifogásolta, hogy a modellváltó egyetemek kuratóriumaiban - akkor még - aktív politikusok is ültek, akik így közpénzek kifizetéséről dönthettek, továbbá a mandátumaik hossza sem volt meghatározva.
Bár az ügggyel kapcsolatban a tárgyalások szinte azonnal megkezdődtek, februárban pedig az összes magas rangú fideszes politikus - többek között Navracsics Tibor, Lázár János, Szijjártó Péter és Varga Judit is - hajlandó volt lemondani a több millió forintos fizetéssel járó pozíciójukról az egyetemi kuratóriumokban, az ügyre azóta sem született megoldás, a novemberi határidő lejárta után pedig három hónap türelmi időt kért a kormány.
Idő közben azonban egy új külföldi csereprogram indulását is bejelentették kifejezetten a modellváltó egyetemek hallgatói és oktatói számára, havi 350-500 forintos ösztöndíjakat ígérve.
"Az Erasmusról folyamatosan tárgyalunk, és ennek a tárgyalásnak az eredményeképpen mindig próbálunk olyan megegyezést kötni, ami a magyar egyetemek, magyar diákok érdekeit szolgálják" - válaszolta Hankó Balázs államtitkár arra a kérdésünkre, hogy az új csereprogram elindítása azt jelenti-e, hogy a Kormány lemondott az Erasmus-ügy megoldásáról, helyette pedig az új, Pannónia Ösztöndíj nevű csereprogram elindítására fókuszál.
Az államtitkár azt is hozzátette: az új csereprogrammal a magyar diákok a világ bármelyik egyetemére, akár az amerikai Borostyán-ligás topegyetemekre is kijuthatnak majd, sőt, a cél az, hogy ez minél többeknek sikerüljön is.
A teljes interjút itt nézhetitek meg:
@eduline.hu Bár az Európai Bizottsággal még mindig nem sikerült megegyezni, januárban a kormány új külföldi csereprogramot indít, kifejezetten a modellváltó egyetemek hallgatói és oktatói számára. Hankó Balázs felsőoktatásért felelős államtitkárral beszélgettünk az idei Educatio Kiállításon. #educatiokiállítás #erasmus #pannoniaprogram #osztondij #magyar #magyartiktok #fidesz #fy #fyp #egyetem #palyavalasztas
♬ eredeti hang - eduline.hu
A január 15-én induló Pannónia Ösztöndíjprogramról pedig itt olvashattok bővebben:
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Ezeket a feladatokat kapták közép- és emelt szinten az angolból érettségizők.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).