Diákhitel-kisokos: minden, amit fontos tudni a hitelekről
Úgy tervezitek, hogy önköltséges képzésre jelentkeztek? Összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat a Diákhitel1-ről és a Diákhitel2-ről.
Úgy tervezitek, hogy önköltséges képzésre jelentkeztek? Összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat a Diákhitel1-ről és a Diákhitel2-ről.
A vírus mindent átírt, számos rendezvény maradt el, vagy került át az online térbe. Az Educatio kiállítás viszont nem marad el, hanem online lesz látogatható. Megnéztük, hogy milyen lehetőségeitek lesznek ebben a formában.
Összeszedtük minden olyan információt, amit az ingyenes 12 félévről tudnotok kell.
A 2020-as év sok szempontból különleges volt, számos újdonságot hozott az oktatásban is. Összeszedtük a hét legfontosabb híreit sok éves összefoglalóval és felvételivel kapcsolatos cikkel.
Az idei évben is akadt néhány olyan diák, aki a maxmimumon felül teljesített. Összeszedtük a 2020-as év egyetemi sztahanovistáit.
Ebben az évben minden a digitális oktatástól és az SZFE ügytől volt hangos. Történtek persze más egyetemeket érintő változások is, ezeket szedtük most össze.
Közleményükben írták meg az egyetem tanárai, hogy a jelenlegi vezetéssel nem látják szakmailag elfogadhatónak és biztosítottnak az oktatás feltételeit.
Sokat olvashattok arról, hogy 12 félévig tanulhattok ingyen és ennek mik a feltételei, most azonban azt néztük meg, hogy mit nem kell beleszámolni az államilag támogatott félévekbe.
2021 szeptemberétől az egyes felsőoktatási szakokat tartalmazó jogszabály miniszteri rendelet lesz, a képzési és kimeneti követelményeket pedig hivatalos közleményként publikálják - szavazta meg az Országgyűlés.
Az idei keresztféléves felvételin összesen 6439-en jelentkeztek a felsőoktatásba. Mutatjuk, melyek voltak a legnépszerűbb alap- és osztatlan képzések, illetve felsőoktatási szakképzések.
A módosításokra, hiánypótlásra és a jelentkezés óta megszerzett újabb dokumentumok feltöltésére legkésőbb 2021. január 11-ig van lehetőségetek.
Még mindig a hazai képzések a legnépszerűbbek, de a megkérdezettek nagyságrendileg ötöde már külföldi intézményekben képzeli el az alapszakos továbbtanulását - derült ki a Corvinus Egyetem idei nyári felméréséből, amit a 16-20 éves középiskolások körében készítettek.
Bizonytalanságról és információhiányról számoltak be a kivezényelt egyetemisták, szerencsére a tanárok kedvesek és a hivatástudattal sincs probléma.
Karsai György, az SZFE tanára szerint a félév érvénytelenítését a magyar jog nem ismeri el. Ennek megfelelően folytatják az oktatást.
Az egyetemeket kérdeztük arról, hogy hányan kérelmezték, hogy maradhassanak, és mit lehet tudni arról, hogy jelenleg mennyien laknak kollégiumokban?
Az SZFE őszi félévének érvénytelenítése gyorsan történt, egy friss kormányrendeletre hivatkozva. Erről a vélemények eltérőek.
Bár nem kötelező, hétfőtől elindult a iskolai és óvodai tesztelés, az SZFE vezetése érvénytelenítette a félévet, és jön az új képzéstípus, az okleveles technikusképzés is. Mutatjuk a hét híreit röviden.
Az oktatási jogok biztosa néhány órával a döntés előtt közölte, hogy szerinte jogsértő a döntés, miszerint az oktatást felfüggesztette a kuratórium.
Ha nem vagytok tisztában azzal, hogy milyen ösztöndíjakra pályázhattok és mikor igényelhetitek, akkor érdemes utánajárni. Most a tanulmányi ösztöndíjat néztük meg.
A program a Magyarországról elköltözött, máshol élő fiataloknak szól, és az a célja, hogy megerősítsék az országhoz való kötődést.