A Semmelweisen is szigorítottak, az előadásokon és a szemináriumokon is kötelező a maszk

A Semmelweis Egyetemen október 21-től kötelező a maszkhasználat.

  • Bezzeg Hanna

Rektori utasítást adott ki a Semmelweis Egyetem: október 21-től valamennyi hallgató és oktató köteles maszkot viselni az "oktatási célú helyiségekben", vagyis az előadásokon, szemináriumokon is kötelező a maszk viselete.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, egyre szigorúbbak a járványügyi szabályok a felsőoktatási intézményekben. A debreceni, a miskolci, a szegedi, a pécsi egyetem, az ELTE és a Pázmány mellett ma már az egri egyetemen, a kecskeméti Neumann János Egyetemen, a Gál Ferenc Egyetemen, a Kodolányi János Egyetem budapesti campusán és a Zeneakadémián is kötelező maszkot viselni.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.