Memoriter kvíz: ki írta a verset? Ezeket tudni kell az érettségin
Memoritereket is számonkérhetnek a magyarérettségin 2025-ben. Ti mindet tudjátok?
Memoritereket is számonkérhetnek a magyarérettségin 2025-ben. Ti mindet tudjátok?
Május 5-én elkezdődnek az idei írásbeli érettségi vizsgák. Mutatjuk, milyen tantárgyakból és pontosan mikor vizsgáznak a diákok az első vizsgahéten.
Székács Linda
Az elmúlt pár hétben részletesen foglalkoztunk mind olyan kérdéssel az angolérettségivel kapcsolatban, ami felmerülhetett bennetek. Többek között azzal, hogy hány pont jár az egyes vizsgarészekért, hány százalékot kell elérnetek, hogy nyelvvizsgának számítson az emelt szintű vizsgátok és az egyes típushibákkal is. Összegyűjtöttük nektek minden cikkünket, amiket, ha átolvastok, akkor biztosan felkészültek lesztek a csütörtöki megmérettetésre.
Rodler Lili
Az érettségi első hetén már nem lesz olyan nyári meleg, mint amelyet a héten tapasztalhattunk, és esernyőt is tanácsos magukkal vinnie a vizsgázóknak.
Május 5-én kezdődnek az írásbeli érettségik, és a vizsga előtti utolsó pillanatokban érezhetitek azt, hogy semmit sem tudtok.
Amit lehetett, azt már megtanultátok. A legjobb, amit tehettek ezek után, ha pihentek és a lehető legnyugodtabban várjátok a holnap reggelt. Összegyűjtöttünk nektek pár érettségivel kapcsolatos mémet, hogy oldjuk a vizsgadrukkotokat.
Rodler Lili
Pár nap és kezdődik a matekérettségi. Hoztunk egy tesztet a középszintű matekérettségi korábbi feladatsoraiból, ha az utolsó percben is szeretnétek még gyakorolni.
Eduline
Az elmúlt hetekben részletesen foglalkoztunk azzal, milyen feladatok lehetnek a hétfői magyarérettségiben, hogyan lehet maximális pontszámot elérni a novellaelemzésen, milyen memoritereket kérhetnek számon, és hogy egyáltalán hány perc alatt kell megírnotok azt írásbeli vizsgát közép- és emelt szinten. Összeszedtük a cikkeinket, amiket ha elolvastok, biztos, hogy képben lesztek azzal, mire számíthattok a magyarérettségin.
Székács Linda
Minden évben felmerülnek típushibák, amik általában figyelmetlenségből csúsznak be egyes feladatoknál. Ez nem a koncentráció, vagy a tudás hiányából eredeztethető, sokkal inkább a rosszul begyakorolt sémák miatt, amit nehezen lehet felülírni, de nem lehetetlen. Az angolérettségi előtt még van időtök gyakorolni, és ha ezekre különösen odafigyeltek, akkor a vizsga napján sem lesz vele gondotok.
Rodler Lili
Tavaly óta nem csupán a szóbelin kérhetnek számon memoritereket a magyarérettségin, hanem az írásbelin is. Mutatjuk, miket kell tudnotok a hétfői vizsgára.
Székács Linda
Jókai Mór életműve és Petőfi tájköltészete is előkerülhet a mesterséges intelligencia szerint.
Rodler Lili
A jól sikerült érettségi vizsga nem csupán azon múlik, hogy mennyit tanultatok rá. Befolyásolhatja az is, hogy mennyire vagytok kipihentnek, és hogy tudtok-e megfelelően koncentrálni a dolgozatok megírására. Ha ti is tapasztaljátok magatokon a vizsgastressz kellemetlen tüneteit, adunk néhány jó tanácsot, amivel enyhíthetitek.
Székács Linda
Május 7-én írják az érettségizők a történelem írásbelit. Reméljük, ezeket az évszámokat mind megtanulták már.
Összegyűjtöttük az elmúlt öt év angolérettségi feladatlapjait és megoldásait.
Rodler Lili
A történelemből emelt szinten érettségizőknek kevesebb mint egy százaléka bukott meg a tavalyi vizsgán.
Mutatunk valamit, amit kevesen ismernek, pedig értékes pontokat érhet.
Székács Linda
A hosszú hétvége miatt később lehet számolni vele.
Rodler Lili
Középszinten az érettségizők 19 százaléka ötösre, 1,04 százaléka pedig egyesre írta meg a történelemérettségit 2024-ben.
Azonosítás, ábrák, összefüggések keresése. Ilyen feladatokkal találkozhattok hétfőn a magyarérettségi I. részében.
Székács Linda
Mutatjuk legfontosabb májusi dátumokat.
Rodler Lili