Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Az érettségi vizsga megkezdésének feltétele alapvetően 50 óra közösségi szolgálat teljesítése – ám vannak helyzetek, amikor a diákok mentesülhetnek ez alól.
Az Oktatási Hivatal tájékoztatása szerint a törvény előírja, hogy az érettségi vizsgára bocsátás feltétele az ötven óra közösségi szolgálat. Ez a szabály a legtöbb tanulóra vonatkozik, ugyanakkor bizonyos esetekben nem kötelező teljesíteni.
Itt a 2025-ös őszi érettségik teljes vizsgabeosztása
Kivételek a közösségi szolgálat alól
Nem szükséges a közösségi szolgálat igazolása:
Miért fontos az 50 óra teljesítése?
A jogszabályi kötelezettség mellett a közösségi szolgálat gyakorlati haszonnal is bír. Lehetőséget ad arra, hogy a diákok kapcsolatokat építsenek, kipróbálják magukat különböző tevékenységi területeken, és akár olyan tapasztalatot szerezzenek, amely későbbi tanulmányaik vagy pályaválasztásuk szempontjából is hasznos lehet.
Fontos tudni, hogy a közösségi szolgálat mindig nonprofit keretek között zajlik, vagyis a diákok sem anyagi ellenszolgáltatást nem kapnak érte, sem az érintett szervezeteknek nem jár érte plusz bevétel. Amennyiben a tanuló olyan szervezetnél szeretné teljesíteni az órákat, amely még nem áll szerződésben az iskolával, a szükséges adminisztrációt neki kell elindítania. Az intézmények ebben általában készségesen segítenek, és a választott szervezet is pontos tájékoztatást tud adni a teendőkről.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.