Két feltétel, ami akár 100 felvételipontról is dönthet
Két feltételnek is teljesülnie kell egyszerre azért, hogy pluszpontot érjen az emelt szintű érettségitek - mutatjuk, mire gondolunk.
Két feltételnek is teljesülnie kell egyszerre azért, hogy pluszpontot érjen az emelt szintű érettségitek - mutatjuk, mire gondolunk.
Egyes szakokon az egyetemek szervezhetnek egészségügyi vizsgálatot, pályaalkalmassági vizsgálatot, nem magyar állampolgárok számára pedig magyar nyelvi alkalmassági vizsgát – összefoglaló néven alkalmassági vizsgát. Ha ezeket kihagyjátok, nem kerülhettek be az adott képzésre.
A jelentkezések leadása után ez a következő fontos felvételi dátum, de egy hiba miatt csúszott - ma még "befejezhetitek" a jelentkezést.
Február 15-ig lehetett idén is jelentkezni a szeptemberben induló egyetemi képzésekre. A felvételinek azonban itt még nincs vége, mondhatnánk úgy is, hogy a java még hátravan. Összegyűjtöttük az idei menetrendet.
Február 20-ig hitelesíthetik jelentkezésüket az egyetemre, főiskolára felvételizők. Mutatjuk, hogyan lehet hitelesíteni.
Még van pár óra a felvételi jelentkezés véglegesítéséig, ezért ha eddig nem tettétek, most mindenképp érdemes átböngésznetek a kiválasztott képzések szakleírását.
Hamarosan itt a jelentkezési határidő. Ha elakadtatok a jelentkezésben, itt kérhettek segítséget.
Minden évben nagyon sűrű a február közepe, hiszen több fontos dátum is van: az érettségi, az egyetemi felvételi jelentkezési határideje és a középiskolai felvételi jelentkezési határideje is a héten jár le. Mutatjuk, mire figyeljetek, hogy ne maradjon le egy fontos dokumentum sem.
Már nincs sok hátra az idei felvételi jelentkezési időszakból. Ha már most szívesen kalkulálnátok a pontjaitokkal, próbáljátok ki az Eduline pontszámító kalkulátorát - mutatjuk, hogyan működik.
Mi történik, ha több helyen is eléritek a felvételi ponthatárt? Mi a helyzet akkor, ha a kiválasztottot szakotok mégsem indul el? Fontos kérdésekre válaszolunk.
Ha idén felvételiztek, de a középiskolai jegyeitek nem olyan fényesek, nem kell feladnotok a továbbtanulási terveiteket. Mutatjuk, hogy kerülhettek be egyetemre rosszabb középiskolai jegyekkel.
Szűk egy hónapja maradt az egyetemre, főiskolára felvételizőknek a jelentkezési határidőig. Mutatjuk, milyen dokumentumokkal nem késhettek.
Február 15-ig jelentkezhettek a 2022-es felvételire - de vajon mekkora lesz a verseny? Új cikksorozatunkban megnézzük, hányan kerülhetnek be a különböző egyetemekre ebben az évben. Ötödik rész: Budapesti Gazdasági Egyetem.
Február 15-ig jelentkezhettek a 2022-es felvételiben valamelyik egyetem képzésre - de vajon mekkora lesz a verseny? Új cikksorozatunkban megnézzük, hányan kerülhetnek be a különböző egyetemekre ebben az évben. Második rész: Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem.
A jelentkezési határidőtől egészen a ponthatárhúzásig összeszedtünk minden fontos dátumot, amit észben kell tartanotok, ha idén felvételiztek.
Február 15-ig jelentkezhettek a 2022-es felvételire - de vajon mekkora lesz a verseny? Új cikksorozatunkban megnézzük, hányan kerülhetnek be a különböző egyetemekre ebben az évben. Első rész: Eötvös Loránd Tudományegyetem.
A felvételi már elkezdődött, de a jelentkezési határidőig még van egy hónap. De mit jelent a képzéslistában az ANA vagy az ANK rövidítés? És az N, E, L vagy a T?
Jövő héten tartják az idei Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítást Budapesten. Mutatjuk a részleteket.
Sok minden változott az utóbbi hónapokban a felsőoktatásban: több lett az alapítványi egyetem, pár intézmény neve is megváltozott, és a felsőoktatási felvételin is lett egy-két új szabály. Pontszámítás, nyelvvizsgaszerzési határidő, előzetes ponthatárok - mutatjuk, mi lett más a 2022-es felvételin.
Decemberben kezdődött és már javában tart a 2022-es egyetemi felvételi, mutatjuk, milyen tanulmányi vagy művészeti versenyekkel szerezhettek többletpontokat.