Tíz diák kapott alkoholmérgezést a Yale egyetemi buliján
Nyomozást indított a rendőrség a Yale egyik farsangi bulija ügyében. Az egyetem egyik diákkörének zárkörű partija odáig fajult, hogy több hallgatót kórházba kellett szállítani.
Nyomozást indított a rendőrség a Yale egyik farsangi bulija ügyében. Az egyetem egyik diákkörének zárkörű partija odáig fajult, hogy több hallgatót kórházba kellett szállítani.
Eduline
Évet halaszt az egyetemen, mert nem tudja összeegyeztetni filmes feladatait a tanulással - jelentette be honlapján Emma Watson, a Harry Potter-filmek sztárja.
Eduline
Több mint hétszáz oxfordi és cambridge-i tanár tiltakozik az egyetemi tandíjak felső határának emelése ellen, állításuk szerint az új finanszírozási rendszer szorult helyzetbe hozhatja a brit felsőoktatást.
Eduline
Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke szerint a költségtérítéses képzések fokozatos kivezetése a felsőoktatásból nem az ilyen típusú képzések megszüntetését jelenti, hanem azt, hogy a jövőben a hallgatók valós, 100 százalékos térítést fizessenek.
Eduline
Rendkívüli takarékoskodást követelnek a kormány által bejelentett zárolások a felsőoktatási intézményekben, ugyanakkor várhatóan egyetlen aktív dolgozó elbocsátására sem lesz szükség - összegezte a Felsőoktatási Érdekegyeztető Tanács (FÉT) csütörtöki, rendkívüli ülésén elhangzottakat az MTI-nek Kis Papp László.
Eduline
Öt nap alatt több mint ezerhatszázan csatlakoztak az „Igenis kell bálnatenyésztési tanszék Magyarországon” elnevezésű Facebook-csoporthoz. Pokorni Zoltán volt oktatási miniszter péntek reggeli bálnás-balneológiás nyilatkozata óriási karriert futott be a közösségi oldalakon.
Eduline
Jövőre 12 milliárddal, 2013-ban és 2014-ben további 38-38 milliárddal kevesebbet költ az állam a felsőoktatásra – írja a hvg.hu.
Eduline
Szúrópróbaszerűen teszteltük, mennyire használják a közösségi oldalakat a magyar felsőoktatási intézmények, azaz mennyire aktívak a Facebookon, a Twitteren és a Youtube-on. Első körben nagy zűrzavar fogadott, de találtunk néhány pozitív példát is, sőt az egyik intézmény webkettes jelenléte egyenesen kifogástalannak tűnik.
Eduline
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) megállapítása szerint Magyarországon a felsőoktatási szerkezet elavult, a rendszer nem versenyképes, s annak megváltoztatásához az elkövetkezendő években nem a felsőfokú végzettségűek számát kell növelni, hanem a képzés belső arányait, szakmai összetételét és minőségét kell a gazdaság és társadalom tényleges igényeihez és jövőbeli céljaihoz igazítani.
Eduline
Összekeverte a balneológiát a bálnakutatással az oktatási bizottság elnöke. Pokorni Zoltán a TV2 Mokka című műsorában akart példát hozni azokra a szakokra, amelyekre "a magyar társadalom nem tart igényt".
Eduline
"Nászajándékként" ösztöndíjat alapított Vilmos herceg és jövendőbelije, Kate Middleton tiszteletére Nagy-Britannia egyik legpatinásabb egyeteme, a skóciai St. Andrews, ahol a jegyespár megismerkedett és diákéveit töltötte.
Eduline
A felsőoktatási intézményeket érintő zárolásokról tárgyal jövő heti rendkívüli ülésén a Felsőoktatási Érdekegyeztető Tanács - mondta Kis Papp László, a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének (FDSZ) elnöke.
Eduline
Power of Research címmel ingyenes internetes játékot fejlesztettek Nobel-díjas tudósok pártfogásával, hogy ezzel is a kutatói pályát népszerűsítsék az európai fiatalok körében.
Eduline
A szociális támogatásról és a tanulmányi ösztöndíjról is lecsúsznak azok a hallgatók, akik költségtérítéses képzésben vesznek részt - még akkor sem számolhatnak a havi húsz-harmincezer forintos összeggel, ha minden vizsgán ötöst szereznek. A "túlfutó" hallgatókkal már megengedőbb a felsőoktatási törvény, az intézményekre bízza, honorálják-e az előírt képzési időt túllépők kiemelkedő tanulmányi eredményeit.
Eduline
Többszörösére nőtt a plagizáló felvételizők száma a brit egyetemeken és főiskolákon: a plágiumkereső programokkal lebuktatott diákok többsége a jelentkezéshez csatolt három-négyoldalas dolgozatba illesztenek be részleteket mások tanulmányaiból, persze forrásmegjelölés nélkül.
Eduline
Dollármilliókat kerestek egyetlen nagyszerű ötlettel, találmányaikat több milliárd ember használja, munkásságukat az iskolákban is tanítják – pedig soha nem szereztek diplomát. A Youngenterpreneur.com listáján azok a feltalálók szerepelnek, akik tanulás helyett inkább szerencsét próbáltak. És persze sikerrel jártak.
Eduline
Egyetlen magyar egyetem sem szerepel a világ száz legjobb felsőoktatási intézményeinek listáján, egyedül a Szegedi Tudományegyetem és az Eötvös Loránd Tudományegyetem fér be az első háromszáz-négyszáz helyezett közé. Pokorni Zoltán szerint a magyar felsőoktatás a tömegképzés miatt hasalt el, ha az oktatás minősége alapján finanszíroznák az intézményeket, mindössze hét egyetem maradna talpon.
Eduline
Akár egymillió forintba is kerülhet egy egyetemi-főiskolai félév, ám a diploma reményében a szülők és a hallgatók is hajlandóak mélyen a zsebükbe nyúlni. Mikor kell elkezdeni a spórolást az alap- és a mesterképzés éveire, és mennyit kell félretenni a tanulás finanszírozásához?
Eduline
A diákok háromnegyede adott már csúszópénzt tanárnak, a korrupció fogalmával azonban a legtöbb romániai középiskolás nincs tisztában – írja a Manna.ro.
Eduline
Szokatlan módszerrel próbálják megúszni a nem kaliforniai származású diákokra kirótt 22 ezer dolláros plusz tandíj befizetését az amerikai Berkeley hallgatói. Kaliforniai lakhellyel rendelkező fiatalokkal kötnek házasságot, így – megfelelve a letelepedési követelményeknek – rengeteg pénzt és hivatali ügyintézést spórolnak meg.
Eduline