Sértő e-mail miatt nyomoznak az elitegyetemen - videóval

„A nőket célpontoknak fogom nevezni. Ők nem valódi emberek, nem úgy, mint mi, férfiak” – ez állt annak az e-mailnek a bevezetőjében, amelyet márciusban küldtek körbe a University of Southern California egyik diákkörében. A lányok pontozására és a fiúk „csajozós átlagának” kiszámítására buzdító levél hatalmas botrányt kavart az egyetemen: a hallgatók tüntetést szerveztek tiltakozásul.

  • Eduline
Az egyetem egyik hallgatója „Torokbeszámoló” címmel indított hírlevelet a Kappa Sigma nevű diákkör tagjai számára. A heti jelentés célja, hogy a klub résztvevői információt osszanak meg egymással az egyetemen tanuló lányok szexuális teljesítményéről és saját sikereikről.  

Az egyetemista a levélben arra kéri társait, hogy az általa megadott pontrendszer alapján számszerűsítsék a nőknél elért sikereiket. Külön-külön kategóriákba sorolja a különböző bőrszínű nőket, majd a szöveg végén felszólítja olvasóit, hogy tartózkodjanak a közel-keleti lányoktól.„Legyél hazafi, és tanúsíts egy kis tiszteletet. Szeretnéd, hogy falafelszagod legyen?” – írja.

A campus biztonságosabbá tételéért szerveződő Coalition for a Safer Campus and Community és a Women's Student Assembly, vagyis női diákgyűlés, valamint számos más egyetemi szervezet demonstrációval tiltakozott a körlevél és a campuson tapasztalható homofóbia, nőgyűlölet, bőrszín és társadalmi helyzet alapján történő megkülönböztetés ellen. A tüntetők kifogásolták, hogy az egyetem vezetői szőnyeg alá söpörték az ügyet azt állítva, hogy a levelet nem az intézmény diákja írta – írja a Jezebel.com. A University of Californián egy YouTube-videó okozott botrányt a japán földrengés után - összefoglalónkat és a videót itt találod.

„Követeljük a vezetőktől, hogy annyi figyelmet szenteljenek az esetnek, amennyit érdemel. Úgy gondoljuk, hogy ez remek alkalom egy nyilvános párbeszéd elindításához. Nem támadunk senkit, csak szeretnénk, ha a nőkkel és férfiakkal kapcsolatos kulturális képzeteink tudatosabbá válnának” – mondja Corey Arterian, a Coalition for a Safer Campus and Community egyik tagja.  

A tüntetésen nemcsak az egyetemen tanuló lányok, hanem fiúk is részt vettek. „Az ilyen emailek minden férfira rossz fényt vetnek, és okot adnak arra, hogy a nők féljenek és irtózzanak a férfiaktól. Szóval azt hiszem, a fiúknak is itt a helyük, hogy ezen változtassanak” – mondja Tal Peretz, az egyteem egyik hallgatója.

A University of Southern California campusa
Wikipedia

Az elmúlt időszakban több amerikai egyetemen is arról számoltak be, hogy az intézmény vezetői nem lépnek fel a campuson tapasztalható diszkriminációval szemben. A legnagyobb port kavaró eset a Yale-en történt: az intézményben nyomozást rendeltek el, miután kevesebb mint egy hónap leforgása alatt az egyetem 16 diákja tett panaszt az oktatási minisztérium polgárjogi osztályán a campuson történt szexuális zaklatások miatt. A nyomozás szükségességét azzal indokolták, hogy az iskola nem lépett fel az erőszakos szexuális atmoszféra kialakulásával szemben, és ezzel megsértette a nők és férfiak egyenlőségének elvét az oktatásban.  

eduline
Hozzászólások

„A pedagógusoknak levegőre van szükségük” – Lannert Judit szerint a rendszer nem engedi hibázni sem a tanárokat, sem a diákokat

A pedagógusértékelési rendszer teljesen elhibázott. Nem elég szeretni a gyerekeket, hinni is kell bennük. A magyar oktatás bebetonozza a különbségeket. Ilyen állításokat fogalmazott meg Lannert Judit abban a majdnem egyórás interjúban, amelyet Magyar Péter készített vele, miután bejelentette, hogy őt jelöli a TISZA-kormány gyermek- és oktatásügyi miniszterének.

„Szegregált iskolából nem vezet út egyetemre” – a pedagógiai kultúrában látják a fő problémát a szakértők

Nagyon ambiciózus vállalás a Tisza Párt részéről minden gyereket megtanítani értőn írni-olvasni az alsó tagozat végére, az oktatási rendszer átalakításához nemcsak szerkezeti reformokra, hanem „mentális forradalomra” is szükség lenne – többek között erről beszélgetett Lannert Judit, Nahalka István és Váradi Balázs a Qubit podcastjában.

@eduline.hu Érdekel, hogyan szerezhetsz egyszerűen két pontot a matekérettségin? A@studium_generale matekosai elárulják neked! #érettségi #érettségi2026 #fyp #szponzorálttartalom #raiffeisenbank ♬ eredeti hang - eduline.hu

Ruff Bálint a lopás történeti megítéléséről írta diplomamunkáját a Pázmányon

A leendő Miniszterelnökséget vezető miniszterről beszél mindenki, sokan nagy reményeket fűznek hozzá – többek között azért, mert rendszeresen az elszámoltatás és a jogi következmények érvényesítésének fontosságáról beszélt. Ruff Bálintot már a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karán is a lopás megítélésének kérdése foglalkoztatta.