OKTV: ezekből a tárgyakból versenyeztek a legtöbben
Több mint húszezer diák jelentkezett az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyre (OKTV), 564 középiskolából vettek részt tanulók a versenyen.
Több mint húszezer diák jelentkezett az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyre (OKTV), 564 középiskolából vettek részt tanulók a versenyen.
Eduline
A diákok idén ősszel kezdhetik az előjelentkezést a kétszer kéthetes, állam által finanszírozott külföldi nyelvtanfolyamokra – mondta a Magyar Hírlapnak Bartos Mónika, a külföldi nyelvi kurzusok szervezéséért felelős miniszteri biztos.
Eduline
Utánajártunk, mennyibe kerülnek a strandbelépők Budapesten és környékén - diákkedvezménnyel. Van olyan strand, ahol diákkedvezménnyel akár 400 forintos áron is fürdőzhettek.
Eduline
Hogyan változnak a szabályok, ha a otthagyjátok az egyetemet vagy főiskolát anélkül, hogy abszolutóriumot szereznétek? 2020-tól ezekre kell figyelnetek, ha állami ösztöndíjas képzésen tanultok.
Eduline
A Godzilla II - A szörnyek királya című film vette át az észak-amerikai mozis kasszasikerlista vezetését a hétvégén.
MTI
A legtöbb alap- és osztatlan szakon nincsenek felvételi vizsgák, ám az általános szabály alól is van néhány kivétel.
Eduline
Több ezer forintot spórolhattok meg diákként, ha ügyesen vásároltok nyári vonatbérletet. Mutatjuk a részleteket.
Eduline
Az egyetemi bejutáshoz szükséges kötelező nyelvvizsga bevezetése komoly problémát jelent a szegény családba született fiatalok számára - írja az Abcúg. A problémára több megoldási ötlet is van, egy egyesület például hátrányos helyzetű diákoknak nyújt több hónapos, ingyenes nyelvtanfolyamot lovári nyelvből.
Eduline
Június 3-án, vagyis ma nézhetitek meg a kijavított érettségi dolgozatokat azok, akik valamelyik megyei/fővárosi kormányhivatalban jelentkeztek a vizsgára.
Eduline
A hátrányos helyzetű jelentkezők 40 többletpontot kapnak a felsőoktatási felvételin – itt vannak a részletek.
Eduline
Múlt szerdán tartották az iskolákban a hatodikosok, nyolcadikosok és tizedikesek kompetenciamérését. Az Oktatási Hivatal már aznap közzétette a feladatsorokat, a nyolcadikosok matematikai feladatsorából készítettünk egy tesztet.
Eduline
A munkaerőhiány a versenyszférában a mérnöki tevékenységnél, az ipari ágazaton belül a fizikai munkát igénylő állásokban, a közszférában pedig az orvos, a szakápoló és a közegészségügyi szakértői pozícióban jelentkezik leginkább - derül ki a Szent István Egyetem kutatásából, amelyet a BDO Magyarország támogatott.
MTI
Akár a minimálbért is elérheti a szakképzésben tanuló, jó eredményű diákok juttatása a szakképzési rendszer átszabása után – írja a Magyar Nemzet.
Eduline
Csütörtökig pályázhatnak az Új Nemzeti Kiválóság Program (ÚNKP) ösztöndíjaira az alap-, mester- és doktori képzésben részt vevő hallgatók, doktorjelöltek, fiatal oktatók és kutatók. A felsőoktatásba most belépő diákoknak szóló felhívásra pedig június 20-áig lehet jelentkezni - közölte a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal.
MTI
A Magyar Fürdőszövetség kezdeményezésére idén is megrendezik a "Sulival a fürdőbe!" akciót, országszerte a részt vevő strandok, fürdők 2019. június 1. és június 15. között kedvezményekkel, plusz szolgáltatásokkal, csoportos belépőjegyekkel várják az iskolai osztályokat.
MTI
Pedagógusnap van. Kedden arra kértünk titeket, üzenjetek azoknak az - egykori vagy mostani - tanáraitoknak, tanítóitoknak, akik meghatározó szerepet töltöttek/töltenek be az életetekben. Rengeteg üzenet érkezett e-mailben, Facebook-üzenetben és kommentben. Ezeket gyűjtöttük össze.
Eduline
Az élményszerű oktatást szolgáló online tudástárat fejlesztettek 12-18 év közötti gyerekeknek a Ruben Brandt, a gyűjtő című animációs film készítői, akik a filmben megjelenő, mintegy 300 művészeti alkotást és azok eredetijét gyűjtötték össze az okosmozi.hu internetes oldalon.
MTI
Veres András, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PKKE) nagykancellárja 2019. szeptember 1-jei hatállyal négy évre Kuminetz Gézát nevezte ki az egyetem rektorának. Szuromi Szabolcs jelenlegi rektor mandátuma az akadémiai év végén lejár - közölte az MKPK titkársága.
MTI
Melyik szakokon emelkedhetnek a ponthatárok a jogszabályi minimumpontnál magasabbra? Itt a válasz.
Eduline
Hány pontot szerezhettek a középszintű magyarérettségi szóbelijén? Mutatjuk a pontozást és annak szempontjait.
Eduline