Milyenek lesznek a 2019-es pótfelvételi szabályai?

Július 24-én kiderülnek a felvételi eredmények és a ponthatárok. De mit kell tudnotok a pótfelvételiről?

  • Eduline

Azt, hogy pontosan mikor hirdetik meg a pótfelvételit, még nem lehet tudni, de az alapszabályok alighanem idén sem fognak változni.

Tavaly július 25-én hirdették ki a felvételi ponthatárokat, és július 27-től lehetett jelentkezni a pótfelvételire. Valószínűleg idén is néhány nappal a ponthatár húzás után fogják meghirdetni a pótfelvételis képzéseket, és augusztus elejéig lehet majd jelentkezni, az eredmények pedig augusztus 20-a után várhatóak.

Fontos, hogy a pótfelvételin általában csak önköltséges képzéseket hirdetnek meg, és csak akkor jelentkezhettek, ha az idei általános felvételire egyáltalán nem jelentkeztetek, vagy egyetlen szakra sem kerültetek be.

Így számolhatjátok ki a felvételi pontszámotokat, ha idén jelentkeztetek egyetemre, főiskolára

Végeztetek a szóbeli érettségi vizsgákkal? Akkor itt az ideje, hogy kiszámoljátok, hány ponttal vágtok neki a 2019-es felsőoktatási felvételinek. Segítünk.

Vagyis abban az esetben, ha bekerültetek például a harmadik helyen megjelölt helyre, de meggondoltátok magatokat és mégsem szeretnétek oda beiratkozni, nem jelentkezhettek új felsőoktatási intézménybe a pótfelvételi időszakban.

A 2019-es felvételiről itt találjátok legfrissebb cikkeinket.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.