Az iskolában pofozta meg lánya osztálytársát egy feldühödött szülő
Egy feldühödött szülő akart igazságot tenni 13 éves lánya és annak osztálytársa között az egyik szolnoki általános iskolában.
Egy feldühödött szülő akart igazságot tenni 13 éves lánya és annak osztálytársa között az egyik szolnoki általános iskolában.
Eduline
Iskolai kiránduláson adott életet gyermekének egy tizenkét éves holland diáklány - a terhességről nem tudott sem a család, sem maga az anyuka.
Eduline
A szemérem elleni erőszak vádja alól felmentette, szerzői jogok megsértése miatt bűnösnek mondta ki Bosnyák Mihály rajztanárt szerdán hozott elsőfokú ítéletében a Mohácsi Városi Bíróság.
Eduline
Minden nyolcadik általános iskolás megbocsáthatónak tartja a gyilkosságot, ha az áldozat „megérdemli” büntetését, kétharmaduk pedig a „rászoruló” tolvajokat sem ítélné el – derül ki a Kaposvári Egyetem Pedagógiai Karának felméréséből.
Eduline
A szemérem elleni erőszakkal vádolt mohácsi rajztanár ügyében első fokon ma hirdet ítéletet a Mohácsi Városi Bíróság.
Eduline
A Facebook is okozhat depressziót - állítják befolyásos orvosok, akik szerint a közösségi portál negatív hatással lehet az önértékelési problémákkal küszködő tizenévesekre.
Eduline
Kevesebb vizsgatárgy közül választhattak azok a végzős középiskolások, akik idén tavasszal érettségiznek: nyolcvankilenc helyett már csak harminc tárgyból lehet emelt szintű érettségit tenni.
Eduline
Hat-hétszázezer forintért bárki rendelhet magának jogi, természettudományi, mérnöki vagy tanári oklevelet a brit, spanyol vagy dél-amerikai diplomagyáraktól, az "intézmények" némi felár ellenében a záróvizsga érdemjegyét és a kiállítás dátumát is a vásárlók igényeihez igazítják.
Eduline
Az idei évben a közigazgatási tárca fejezetében 500 millió forint áll rendelkezésre a Határtalanul! osztálykirándulási programra, a vonatkozó pályázati kiírások várhatóan áprilisban megjelennek.
Eduline
Valóban súlyos anyagi gondokkal küzd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, miután finanszírozásából 228 millió forintot zárolt a fenntartó Nemzeti Erőforrás Minisztérium. Egy ilyen mértékű megvonás rendkívül drámai hatású - mondta Batta András, a Zeneakadémia rektora, aki szerint nem gazdálkodnak felelőtlenül, hanem egyszerűen kevés a támogatás.
Eduline
Kössék szakmai végzettség vagy az érettségi megszerzéséhez a tankötelezettség felső korhatárát - javasolta Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke a Vége a számháborúnak! címmel meghirdetett sajtótájékoztatón kedden Budapesten.
Eduline
Az iskolai agresszióról tanácskoznak az uniós tagállamok oktatási miniszterei keddi informális ülésük délutáni folytatásában; az erőszakot nem lehet kizárólag iskolai módszerekkel megelőzni - mondta Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár kedden Gödöllőn. Andrulla Vasziliu biztos hozzátette: az iskolai erőszak eredetét kell vizsgálni.
Eduline
A huszonkét ember megölésének előkészületével vádolt joghallgató, Somogyi Ábel szerint nem törvényes az ellene felhozott vád, mivel a hatóságok számtalan eljárási hibát követtek el, ezért az eljárás megszüntetését kérte a Fővárosi Bíróságtól (FB) a büntetőper keddi első tárgyalási napján.
Eduline
Szakmai napokat szervez műszaki hallgatóknak az Audi Hungaria Motor Kft.: több mint háromszáz felsőfokú végzettséggel rendelkezőt vesznek fel a vállalathoz.
Eduline
A perui Andok déli részén elterülő Cuzco és Arequipa tartomány mintegy 740 ezer diákja ezentúl csak megfelelő fejfedőben léphet ki az iskolából a déli órákban, mivel az egyik helyi kórház tanulmánya szerint a megvizsgált gyerekek többségénél komoly bőrrendellenességek fejlődtek ki a magasan fekvő régiót érő erőteljes, káros ibolyántúli (UV) sugárzás miatt.
Eduline
A vád szerint korábban bántalmazta a családját a huszonkét ember megölésének előkészületével vádolt joghallgató, Somogyi Ábel.
Eduline
Elfogadhatatlannak nevezte a tankötelezettségi korhatár kormányzat által tervezett, 15 évre való csökkentését Hiller István korábbi oktatási és kulturális miniszter az MSZP országgyűlési frakciója humánpolitikai kabinetjének konferenciáján kedden Budapesten.
Eduline
Megkezdődött kedden a Fővárosi Bíróságon (FB) annak a joghallgatónak a büntetőpere, akit azzal vádolnak, hogy eltervezte huszonkét ember megölését.
Eduline
Angolul Angliában, franciául Franciaországban, kínaiul Kínában: nyelvet tanulni mindig az adott országban a legkönnyebb. Erre az egyszerű állításra épült az egyik nagy nyelvi utaztató cég megbízásából készült kampány, érdemes megnézni a videókat, tényleg jók lettek.
Eduline
A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) karrierirodája szerdán rendezi meg Délkelet-Magyarország legnagyobb felsőoktatási álláskereső rendezvényét, a tavaszi állásbörzét.
Eduline