Lázár: nem változott Hoffmann Rózsa megítélése

Nem lát változást Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár Fidesz-frakcióbeli megítélésében Lázár János.

  • Eduline

A Fidesz-frakció vezetője szerint mind a közoktatási, mind a felsőoktatási koncepció, mind pedig a pedagóguséletpálya-modell ügyében egyeztetés zajlik a képviselőcsoport és a kabinet között. Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár megítélése a Fideszben "eddig támogató volt”. Visszaparancsolták Hoffmann Rózsát a startvolnalra: a múlt heti kormányülés döntéséről bővebben itt olvashatsz.

Hoffmann Rózsa és Réthelyi Miklós: nincs velük gond?
MTI

Lázár János hozzátette: az államtitkár elismert tagja a KDNP-frakciónak, megbecsült kormányzati szereplő, és nem lát változást Fidesz-frakcióbeli megítélésében sem. Hangsúlyozta: az oktatásban nem a célokról, hanem az eszközökről folyik a vita.

Az esetleges kormányátalakítást érintő felvetésre Lázár János azt mondta: rendszeresen konzultál Orbán Viktorral, és ezek alkalmával "még egy kormánytag esetében sem merült fel, hogy problémája lenne vele" a miniszterelnöknek.

MTI

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.