Drogtesztet vezetne be az iskolákban az orosz elnök

Dmitrij Medvegyev orosz államfő a drogtesztek iskolai - esetleg egyetemi - bevezetését, valamint a kábítószerfüggők számára átfogó gyógyító és rehabilitálási rendszer kiépítését javasolta hétfőn Irkutszban egy tanácskozáson.

  • Eduline

Medvegyev az államtanács elnevezésű tanácsadó testület tanácskozásán beszélt, s javasolta, hogy az iskolások tesztelését szövetségi törvényben rögzítsék, felvetette továbbá, hogy az iskolákban külön kurzusok keretében világosítsák fel a tanulókat a drogokkal járó veszélyekről. 

Felvetette továbbá, hogy az egyetemistákat is ellenőrizzék, és hogy  a kábítószerek interneten történő népszerűsítését minősítsék bűnténynek. Úgy vélekedett, nem okozhat problémát, ha a munkáltató megköveteli a munkavállalótól a kábítószerekről való lemondást.

Az elnök szerint a tévéknek is részt kell venni a kábítószer-ellenes felvilágosításban. A helyi drogellenes civil szervezetek képviselőivel találkozva Medvegyev kijelentette: a kábítószerezés a kilencvenes években terjedt el nagyobb mértékben, s akkor tabuvá vált a téma a tömegtájékoztatásban, de ezt a tabut meg kell törni.

2-2,5 millió kábítószerfüggő él Oroszországban

Az elnök felkeresett egy megelőző és rehabilitációs központot, ilyenekből azonban alig néhány van az országban, ahol ma már több mint kétmillióra becsülik a függők számát. Ezzel szemben számos magánszervezet foglalkozik úgynevezett "hideg" elvonással, amelynek lényege, hogy a függő nem jut kábítószerhez, de az elvonási tüneteit nem kezelik. Medvegyev ezért javasolta egy átfogó egészségügyi és szociális rehabilitációs rendszer alapvető normáinak kidolgozását. 

Viktor Ivanov, a Kábitószer-forgalmat Ellenőrző Szövetségi Szolgálat (FSZKN) javasolta, hogy törvényi úton tegyék büntetendővé a drogok egynél több alkalommal való használatát, és egyben biztosítsanak választási lehetőséget a függők számára a szabadságvesztés vagy az önkéntes gyógykezelés között.

Ivanov javasolta azt is, s ezt az államfő azonnal támogatta, hogy súlyosan büntessék meg, esetleg zárják be azokat a szórakozóhelyeket, amelyekről kiderül, hogy ott kábítószereket terjesztettek.

Oroszországban jelenleg 2-2,5 millióra becsülik a drogfüggők számát, és a legtöbb függő a fiatal korosztályokhoz tartozik. A bűncselekmények 30 év alatti elkövetői közül tavaly 53 százalék állt kapcsolatban az illegális kábítószer-forgalommal, a drogfogyasztás a gazdaságban évi mintegy ezer milliárd rubelnyi, avagy a GDP több mint 2 százalékának megfelelő kárt okoz.

Medvegyev elnök egyébként korábbi ígéretének megfelelően váratlanul elirányította konvoját az előre egyeztetett útvonalról, és betért egy udvarba, hogy megnézze, milyen állapotok uralkodnak ott. A helyi kormányzóval tartott találkozón elégedetten szólt a látottakról. Az elnök korábban kilátásba helyezett ilyen váratlan látogatásokat azzal, hogy ha tudnak az érkezéséről, nem a hétköznapi helyzettel találkozik majd.

MTI 

 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.