80 évesen ült vissza az iskolapadba egy görög férfi
12 évesen ott kellett hagyja az iskolát, hogy segítsen apjának a földeken, de még most is éhezi a tudást.
12 évesen ott kellett hagyja az iskolát, hogy segítsen apjának a földeken, de még most is éhezi a tudást.
Rodler Lili
A kiváltási célú hitel összege 1-10 millió forint között alakulhat.
Eduline
248 ponttól 460-ig bármi játszott.
Rodler Lili
Sokkal kevesebb a gyerek Csepelen, mint tíz évvel ezelőtt, az önkormányzat az óvodák összevonását javasolja.
Az egyetem kara részt vesz a madárbarát munkahely kialakításában.
A felvételizőknek csak egyetlen alkalommal van lehetőségük módosítani a jelentkezéskor megadott képzések sorrendjén. Mutatjuk, erre mikor lesz lehetőség.
Gazdasági, bölcsész és jogász szak volt az első három helyen. Mutatjuk az idei általános felvételi eljárás top 10-es listáját.
Rodler Lili
Az Instagram, a Facebook, a Tiktok és az X helyi ügyvezetője is arra kéri az ausztrál parlamentet, hogy még ne döntsenek a készülőben lévő törvényjavaslatról.
Rodler Lili
Bár évről évre a gazdálkodási és menedzsment és a kereskedelem és marketing a két legnépszerűbb képzés a felsőoktatási felvételiben, fizetések szempontjából a Diplomán túl 2023-as adatai szerint jobban megéri más gazdasági képzést választani azoknak, akiket ez a képzésterület érdekel.
Székács Linda
Hiába tett javaslatot az egyetem az ütközések eltörlésére.
Székács Linda
A 2024/25-ös tanévtől bruttó 275-450 ezer forintos fizetést is kaphat félévtől és tanulmányi eredménytől függően az az egyetemista, aki a MOL duális képzésében tanul, de a középiskolásoknak is bruttó 100 ezer forintos bér jár, ha a szakmájuk alapjait duális formában a cég százhalombattai Dunai Finomítójában vagy a tiszaújvárosi MOL Petrolkémia üzemben sajátítják el.
Szponzor tartalom
A seriffhelyettes személyesen ment el hozzá, hogy segítsen a példában.
Székács Linda
Évről évre egyre több magyar diák választ külföldi egyetemet.
Székács Linda
Impozáns homlokzat erősen századfordulós karakterelemekkel, esetleg monumentális és minimalista – kíváncsiak vagyunk arra, hogy szerintetek melyik nagyobb egyetemnek van Magyarországon a legszebb épülete.
Az Animatiqua Stúdiónál kifejezetten edukatív céllal készítettek egy kisfilmet, amiben összegyűjtöttek magyar származású hírességeket kiemelkedő művészektől Hollywood alapítóin keresztül ismert popzenészekig. A kisfilm elmondásuk szerint egy nagyobb projekt része lesz.
Rodler Lili
A kép a tényleges kutatás melléktermékeként jött létre.
Eduline
Bár már bejelentették, hogy elmarad, mégis megszervezik a gyűjtést a gyerekeknek.
Nem kell fizetnie a tanulóknak a zsíros, a lekváros és a zakuszkás kenyérét, a teáért és az almáért a makói Galamb József Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskolában.
A díjazott diákok 40 pluszpontot kaphatnak a felsőoktatási felvételin, ha a Debreceni Egyetem agrárkarára jelentkeznek.
Tavalyhoz képest hátrébb csúszott, de még mindig a legjobb 200-ban van az Állatorvostudományi Egyetem az Academic Rankings of World Universities (ARWU) 2024-es állatorvostudományi részrangsorában.
Székács Linda