Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Hét embert kellett kórházba vinni lőtt sebesülésekkel, kettőnek kritikus volt az állapota.
Három ember, köztük a támadó is meghalt, többen pedig megsebesültek a lövöldözés során hétfőn egy keresztény magániskolában Madisonban, Wisconsin államban – írja az AP hírügynökség.
A rendőrség közlése szerint a lövöldözést a 15 Natalie Rupnow követte el, aki egy tanulószobai óra során nyitott tüzet. A diáklány lelőtte egy tanárát és egy diáktársát, akik még az iskolában életüket vesztették. Ezenkívül még egy tanárt és öt tanulót sebesített meg, közülük két diák állapota hétfő este még kritikus volt.
Az iskolában a lövöldöző is meghalt, aki Shon Barnes rendőrfőnök szerint öngyilkos lett. A rendőrségi tájékoztatón az is kiderült, hogy az iskola bejáratánál nem volt fémdetektor, így a diáklány könnyen be tudta magával vinni a fegyvert az épületbe.
Az eset kapcsán Joe Biden is megszólalt, és azonnali cselekvésre szólította fel a törvényhozást, mondván: „elfogadhatatlan, hogy nem tudjuk megvédeni a gyerekeinket a fegyveres erőszaktól”. Azt is hozzátette, hogy „a gyerekeknek az iskolában írni és olvasni kellene megtanulniuk, nem fedezékbe húzódni.”
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.