Egyhetes munkabeszüntetésre készül a Karinthy Frigyes Gimnázium harmincnégy tanára
Nem tartják megfelelőnek a kormány reakcióját a hetek óta tartó megmozdulásokra.
Nem tartják megfelelőnek a kormány reakcióját a hetek óta tartó megmozdulásokra.
Több száz diák és szimpatizáns vonult a XVIII. kerületi Karinthy Frigyes Gimnáziumtól a dél-pesti tankerületi központhoz, hogy az iskola polgári engedetlenségben résztvevő tanárai átvegyék a figyelmeztetésüket.
Berendelték a budapesti Karinthy Frigyes Gimnázium igazgatóját a Külső-pesti Tankerületi Központba, miután a középiskola huszonnégy tanára szerdán polgári engedetlenségi akcióban vett részt.
Még soha nem volt példa arra, hogy két egymást követő évben ugyanaz a csapat nyerje meg az egyik legnagyobb és legnevesebb vitaversenyt, az Oxford Schoolst. Pedig idén ez történt, ráadásul két magyar gimnazista döntötte meg a rekordot: Balázs Julianna és Törőcsik Lili több száz csapatot előzött meg a világversenyen.
Még októberben - a nagyobb tiltakozási hullámot jóval megelőzve - kezdett munkába egy iskolai szakkör, hogy részletes kiadványt készítsenek arról, hogy miként látják az oktatási rendszert és az iskolák hétköznapjait, valamint szerintük milyennek kellene lennie. Bár nincs cselekmény, mégis olyan, mintha Fantázia és a való világ síkján mutatnák be a két oldalt.
A 2013/2014-es tanévtől megkezdődhet a felkészítés a nemzetközi érettségire a debreceni Tóth Árpád Gimnáziumban.
Néhány éven belül a debreceni Tóth Árpád Gimnázium diákjai is szerezhetnek nemzetközi érettségi bizonyítványt – írja a Cívishír.